9.fejezet

Újra otthon

Megérkeztünk a családi birtokra. Olyan hatalmas, hogy szemmel már nem lehet követni. Több vár helyezkedett el rajta. A szövetséges családok vára. Minden sötétségbe borult, a fák, a várak, a táj. Egy madár füttyöt vagy állatot nem lehetett hallani. Nem messze egy templom magasodott. Majdnem minden várnak két vagy annál több tornya volt. A mi várunknak kettőt építettek. Mindig annyi tornya volt egy várnak ahány leány gyermek született a családba. Úgy látszik van egy testvérem, de lehet, hogy van több is. Megpróbálok vissza emlékezni, de nem sikerül. Felemelem a karom és nagy hangzavarral kicsapódik a kapu. Védőburok védi a területet. Mivel a családhoz tartozom könnyen rést üthetek rajta. Bemegyünk és körülnézünk. Hirtelen látomás jelenik meg előttem. Két lány áll, az egyik én vagyok piros estélyiben, mellettem egy fekete hajú lány kék estélyiben. Furcsának találom mert olyan érzésem van, hogy ez a lány szőke nem pedig fekete hajú. Kajánul vigyorgok és előttem egy ember fekszik, egy erősnek nem mondható kéz csapással véget vetettem az életének. Minden véres. A ruhámra is cseppent néhány. Oda mentem a férfihoz és a nyakára cseppent vért lenyaltam. Itt véget ért a látomás. Össze rezzenek mert, ekkor a várba lévő vasajtó kinyílik és egy ismerős fiú lép ki rajta. A fény megvilágítja szép arcát és elég szakadt öltözékét. Két ujjal megérintem a nyakam és az a vörös báli ruha van rajtam amit akkor éjjel viseltem. A fiú észrevett minket és rohanni kezdett. Mikor elért hozzánk átölelt, de olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt. Kacagott és Felemelt a levegőbe. Forogtunk és közbe azt kiabálta.

-Díva... Díva végre vissza jöttél. Annyira hiányoztál... –Amint ezt kimondta Csókot nyomott az arcomra. Elkiáltotta magát.- Hé... Emberek. Gyertek Díva visszatért.- Olyan hangos volt, hogy majdnem beszakadt a dobhártyám.

Vagy ezer ember rohant ki a várból. Mikor minden szolgának kinéző ember kiszaladt, jöttek a nemesek ők se éppen sétálgatva jöttek. Ekkor megjelent az a lány. Szőke a haja. Rohant amilyen gyorsan csak engedte a magas sarkú és a hosszú ruha. Újabb látomás jelent meg. Kb. tizenegy(ezerszáz) éves lehettem amikor az egyik folyosón rohangáltunk öten. Leó is ott van velünk. Én és a szőke fiú fogtuk egymás kezét és fogócskáztunk. Leó a fogó. A szőke lány egy barna hajó fiú kezét fogta. Leó egyszer csak elesett. Odamentem hozzá és felsegítettem. Megfogtam a kezét és odamentünk a többiekhez. A szőke fiú odajött és megpofozott. Elrántotta a kezem Leóétól és elhúzott tőle. Közbe mondott valamit, de nem értettem. Itt vége lett. A férfi elengedett és a lány a nyakamba borult.

-Drága nővérkém. Végre haza jöttél.

Meg se tudtam szólalni. Ekkor Leó és Jashon lépett elő. Mindenki hátrált egy lépést még a lány is. Leó jó hangosan mondta a mondanivalóját, hogy mindenki jól hallja.

- Kérlek ne sértődjetek meg rajta, de senkit se fog megismerni név szerint. Az arcáról bevillanhatnak neki képek a régi énjéről. De semmi több. Mióta a királynő kitörölte az emlékezetét és leküldte az emberek világába semmire nem emlékszik. Legyetek türelemmel. Először mutatkozzatok be és mondjátok meg ki mit csinált ez elfeledett életében. Aki nem ismerte az is mondja el mit csinál. Így könnyebben fog menni. A varázslatokat már nagyjából mindet tudja.

Mindenki bólintott. Újabb látomás. Még nagyon fiatalak voltunk amikor szaladgáltunk a kertben. Szép tiszta ég, egy felhő sem volt az égen és nagyon meleg van. Egyszer csak meg fogtam Leó kezét, hogy siessen mert lemarad. A szőke fiú nem nézte jó szemmel és megint pofon vágott. Elrántotta a kezem, de én sírva fakadtam és össze rogytam. Ordítani kezdetem. Már akkor volt varázserőm és a lányon kívül mindenkit egy-egy fához vagy falhoz csaptam. A lány nagy nehezen kivédte. Odaszaladtam Leóhoz és a barna hajú fiúhoz puszit nyomtam az arcukra. Ezzel elmulasztva a fájdalmat. Kezet nyújtottam a lánynak és Leónak. Futni kezdtünk és nevetgéltünk. A barna össze kaparta a szőkét és utánunk jöttek. Ennyi idáig jutottam. Vissza a jelenbe. A szőke, a barna és a lány elém lép.

- Én Yuhi Kagura vagyok, a húgod. Ő itt- A szőkére mutat- Nick Mutsomoto, a barátunk és a testvére Kevin Mutsomoto, a jegyesem. Remélem arra már rájöttél mi a valódi neved. Ugye?

-A valódi nevem... csak nem Díva Kagura? –Vigyorgok mint a tejbe tök.

Yuhi nevetni kezd. Mind a kétezer-ötszáznyolcvankét emberen végig mentünk. Nem hittem, hogy meg tudom jegyezni a neveiket. De sikerült. Nickhez fordultam és kérdőn néztem rá. Amint észre vette már mondta is.

-Ha kérdezni szeretnél mond csak.

Hirtelen elpirultam. Mostanába ez nem fordult elő. Valóban nagyon helyes volt. A szakadt piros kabát, a fehér póló és a fekete farmer nagyon menő. Kevinen egy fekete póló mintával és egykék farmer volt. Furcsa, hogy így öltöznek.

-Hát lenne pár kérdésem. Az egyik az, hogy miért ütöttél meg mikor Leó kezét megfogtam?

Yuhi felnevetett és megelőzte Nicket.

-Erre könnyű a válasz. Te magad is rá jöhettél volna, hogy ez a balek beléd volt és van zúgva csak soha nem merte volna kimondani. Féltékeny Leóra még a mai napig. Mikor elmentél egy hónapig nem láttuk... bezárkózott a szobájába és nem evett szinte semmit. –A végén már alig tudta vissza tartani a nevetést.

-hűha... – Nem tudtam mit kéne mondanom- Ennyire vak lennék? Odaléptem mellé és a vállára tettem a kezem. A másik kérdésem pedig az, hogy miért csak engem küldtek el?

Kevin szólalt meg most.

-Ez is egyszerű. Te vagy a fekete mágia úrnője, a két világ egyik felének az uralkodója. Nem engedhették, hogy rád találjon a jó követe. Megölt volna. Vagy az ő oldalára állít. Az a nyomorult Edwárd... ha ő nincs nem töltöttél volna el tizennyolc évet az emberi világba.

Kérdőn nézek rá.

-Ednek ehhez mi köze? Mondjuk azt tudtam róla, hogy ő a másik uralkodó és, hogy én a sötétséget ő meg a fényt uraljuk, de nem nagyon értem.

Már mindenki vissza ment csak mi hatan maradtunk.

-Egyszerű Díva, a kedvesed hivatalnokai meg akartak ölni.

-KEDVESED?- Ordítottak egyszerre a régi barátaim.

Yuhi odaugrott és megragadta a kezem, Kevin tátott szájjal állt előttem, Nick pedig elfordult, ökölbe szorította a kezét és a másikkal pedig a vállába mart. Leráztam magamról a húgom kezét és elfordultam. Mindkét kezemet ökölbe szorítottam. Felemeltem a jobb kezem és két ujjammal megérintettem a nyakam. Az iskolai egyenruhám volt rajtam. A hajam lófarokba kötve. Kaput nyitottam. Haza megyek. Össze akarom szedni a cuccaimat és vissza fogok jönni.

-Hova mész?- Kérdezte Yuhi és Kevin aggódó hangon. Megragadták a kezem és nem akartak elengedni.

-Haza... vagyis...- Nick nem engedte, hogy végig mondjam.

-Nem mész sehova... Nem hagyhatsz itt megint... nem élném túl- A végén már olyan vörös volt mint a rák.

Félrelöktem a többieket. Odamentem hozzá és felemeltem a fejét. Megpusziltam az arcát. Ekkor egy látomás jelent meg a szemem és úgy látszik az ő szeme előtt is. Kb. négy éves voltam és egy hatalmas sárkány támadott meg. Itt ebben a világban mindenki tud valamennyire varázsolni. Nick megvédett, úgy, hogy a sárkány elé állt és őt kapta el. Alig élte túl. A sárkány cafatokra tépte volna ha nem küldök rá egy vízgömböt. Ugyanis a sárkányok nem nagyon szeretik a vizet (legalábbis az a fajta nem). Nehezen, de meg tudtam gyógyítani Nicket. Mikor a szüleim oda értek már árkon, bokron túl volt a sárkány. Az utolsó simításokat ők végezték el. Emlékszem mikor a sárkány keresésére indultak és ott maradtunk ketten, akkor csókoltam meg először Nicket. Azóta nem fordult elő. Mikor eltűnt a szemünk elől megkérdezte.

-Ezt te is láttad?

Bólintottam. Még egy puszit kapott. Enyhén meglegyintettem az arcát. Odaléptem az átjáróhoz. Visszafordultam.

-Még pár kérdés. A szüleim tudják, hogy nem vagyok az igazi gyerekük? Vissza jöhetek ide lakni? És végül... Nick nincs kedved velem vagy velünk jönni?

Nick mosolygott és válaszolt.

-Igen tudják. De azt nem, hogy varázsvilági vagy. És természetesen vissza jöhetsz, sőt ezt elvárjuk. A legnagyobb örömmel elkísérlek. Várjunk mi lesz Sorával?

-Az meg kicsoda?

-A sárkányod. Születésed napján kaptad...

Tátva maradt a szám. –Hát nem is tudom. Mi lenne vele?

-Nem akarsz neki köszönni?- Füttyentett egyet Yuhi.

Óriási hangzavar kerekedet. Egy hatalmas Európai sárkány szállt le a kertbe. Odahajolt és hozzám dörgölőzött. Megsimogattam a fejét. Hirtelen felemelkedtem és ,mint akibe villám csapott fényleni kezdett a testem. A hajam égnek állt és a ruhán is hullámzott egy kicsit. Ekkor minden bevillant. Szóval Sora kellett ahhoz, hogy vissza emlékezzem. Mikor megszűnt a lebegés a földre estem. Minden kérdésemre választ kaptam. Kivéve egyet. A telehold miért van rám hatással?

-Emlékszem mindenre!- Kiáltottam és felugrottam örömömben.

Mindenki odajött és átölelt. Végre normálisan köszöntöttem rég elfeledett barátaimat. Yuhi felé fordultam. Megöleltem és erősen magamhoz szorítottam. De egy új hír van egy bátyám. Az ő neve Zeen. Mosolyogtam és beléptem a kapuba. Jashon és Leó követett. Sok gondolkodás után, az utolsó pillanatban mind a hárman beléptek a világomba.