11.fejezet

A búcsú

Reggel már minden készen állt az indulásra. Nick fel alá járkált a szőnyeg körül. Kevin és Yuhi az erkélyen bájolog. Leó könyvet olvas a fotelban. Én az ágyon fekszem és a párnámba temettem arcomat. A gondolataim a fa figyelmeztetése körül forogtak. Úgy érzem valamennyire még most is szeretem Edwárdot.

Már csak két dolog volt hátra. Az egyik az, hogy elbúcsúzni emberi mivoltomtól. A másik az, hogy kifaggassam a szüleimet mit tudnak.

Vettem egy mély lélegzetet és felültem. Ránéztem Nickre, aki azóta a szoba közepén állt a szőnyegen és engem nézett. Rámosolyogtam és ő elindult felém. Lehajolt. Bíztatásul átkarolta a derekam és felhúzott az ágyról. Megcsókolta a homlokomat és mosolygott. Enyhe pír suhant át az arcomon. Csókot nyomtam bal arcára. Hátraléptem és az ajtó felé vettem az irányt. Mikor az ajtóhoz léptem utoljára hátranéztem Nickre, akinek azóta a arca elkomorult. A szívem vadul vert. Vettem egy mély lélegzetet. Lassan kifújtam. Kiléptem a már nyitva lévő ajtón. Mikor beadtam a titkárságon a kijelentkezésem sok kérdést tettek fel.

-Hova mész? Miért mész? Csak nincs valami gond?- És még sorolhatnám.

Mindegyik kérdésre csak a fejem ráztam. Mire végre kiszabadultam eltelt legalább háromnegyed óra. Az osztályom megkeresésére indultam. A töri teremben találtam rájuk. Jashon már az ajtófélfának dőlve várt rám. Ő már előbb elbúcsúzott mindenkitől. Mindenkitől szomorú búcsút vettem. Mikor végeztem ömlöttek a könnyeim. Jashon unottam hallgatta, a nem csak a mi osztályunkba járó lányok sírását. Ránéztem. Bólintott. Mire az összes síró lány, mintha viperává változott volna.

-Indulunk?- Na ezzel csak rátett még egy lapáttal. Félrelökte a lányokat akik körülállták és megfogta a kezem. A keze melegséggel töltött el. Kihúzott a teremből. A lányok döbbenten álltak. A másodikosokat vettük célba ezután. Mikor odaértünk Barbi, Saci és Norbi már az ajtóba vártak ránk. Barbitól is nehéz volt búcsút venni, hát még Sacitól. Valami jó kis hazugságot találtam ki. Norbi csak átölelt és sok szerencsét kívánt a továbbiakhoz. Jashonnal kezet rázott és elment. A lányok átölelték őt is és örök búcsút vettünk. Mikor visszaértünk még mindig sírtam. Nick együtt érző pillantást vetett rám. Odajött átölelt és a fülembe súgta.

-Minden rendben lesz.

Azóta már Kevinnel együtt átvitték a csomagokat. Füttyentettem. Tigris előttem termett. Megmarkoltam a fát, mikor eszembe jutott pár régi emlék. Mikor együtt repkedtünk Edwárdal. De aztán eszembe jutott az a gyűlölettől szikrázó pillantás. Az emlékeim kavarogtak. A jó és a rossz összefonódott. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Yuhi odajött és átölelt. Mosolygott. Valahonnan tudhatta milyen érzés elhagyni az egész életemet. De ha most belegondolok az egész emberekkel töltött idő az 18 év volt. Leó ekkor összecsapta a könyvet. Mindenki rá nézett.

-Induljunk.- mondta.

Mindenki bólintott. Ráültem a seprűmre. Olyan érzésem volt mintha boszorkány lennék. Elkezdtem a varázsigét:

Varázs Seprű tedd a dolgod,

Szeld át az eget

legyen akaratod.

Felemelkedtem és az ablakon repültem ki. A többiek követtek, ők a lebegést használták. Eljött az utolsó dolog ideje- gondoltam magamba.

Az egyébként három órás utat megtettük másfél óra alatt. Megérkeztünk. A város felülről gyönyörű. Mikor az házunkhoz érkeztünk leszálltunk. A seprűmet az ajtó elé támasztottam. Vettem egy mély lélegzetet. A kezemet a kilincsre tettem és lenyomtam. Az ajtó kinyílt és én beléptem. A barátaim még várakoznak egy kicsit odakint. Nevelőanyám a konyhában spagettit főzött és közben mosogatott. Nevelőapám a TV előtt focit nézett. Mikor meghallották az ajtó nyitódást mindketten az előszobába jöttek. Mikor megláttak két érzelem ült ki az arcukra. Az öröm és a kétségbeesés.

-Isten hozott Dív!- Köszöntött anya mikor felocsodott.- Hogy-hogy haza jöttél? Csak nem történt valami? Hol vannak a csomagjaid?- Látszott rajta, hogy nem ért semmiét és még több kérdése lenne, de azt inkább magában tartotta.

Abbahagyta a kérdezgetést és odajött. Átölelt, olyan szorosan, hogy szinte levegőt nem kaptam. Meg se mozdultam. Ekkor eltolt magától és az öröme egy szempillantás alatt eltűnt. Ekkor beléptek a többiek. Anya felismerte Jashont. Ijedtében hátra ugrott.

-Te...te hogy... került... ide?- Jashon arcán enyhe mosoly suhant át.- MI...Miért vagy még... mindig ilyen...fiatal?- Szegény anya alig tudott beszélni.

Jashon hozzám lépett. A vállamra tette a kezét.

-Eljöttem a hercegnőmért.

Apa szemöldöke ráncba futott. Anya majdnem elsírta magát. Ekkor a két húgom lépett be a szobába. Mindketten a nyakamba kötöttek ki.

-Nővérkém... Végre itthon vagy. Úgy hiányoztál.

Nem viszonoztam az ölelést. Elengedtek. Apa felküldte őket a szobába, de mielőtt ez megtörtént azt mondta köszönjenek el tőlem. Értetlenül meredtek rá. Elköszöntek tőlem és puszit nyomtak az arcomba. Az eddig komoly tekintetem ellágyult. Magamhoz öleltem őket. Felrohantak a szobába. Anya értetlenül nézett.

-Hercegnő? Mégis ki lenne az?

-Díva Kagura. Elviszem magammal és...- Apa nem engedte, hogy végigmondja.

-És hol van ez a Díva KAGURA? Az én lányom neve Omatomaki Díva.

Jashon és Nick egyszerre csóválták a fejüket. Leó lépett elő ezt javasolta menjünk be a nappaliba. Így is tettünk. Nem ültem le. Nick mellé álltam és megfogtam a kezét. Olyan erősen szorítottam a kezét, hogy felszisszent.

-Bocsy- Suttogtam.

Suttogva elkezdtünk beszélgetni. Jashon és Leó beszélgettek a szüleimmel. Kevin és Yuhi az ablaknál állt és gyönyörködött a kilátásba. Már lassan két órája vagyunk ott. Egyszer csak Nick mögém lép és átkarol. Megdöbbentem, de aztán rá mosolyogtam.

-Na jó elég volt.- Mondtam- Yuhi megyünk.

Nick időben elengedett. Hátrafordultam és elindultam az ajtó feli. A hajam lebegett utánam. Yuhi, Nick és Kevin követtek. Leó és Jashon csak néztek utánam. Ekkor felálltak és elköszöntek tőlük. Anya már utánam rohant, de már nem talált meg. Leó ekkor egy erőhullámot érzett.

-Edwárd!- Mondta.

Jashon is megérezte és rohanni kezdtek. Amilyen gyorsan csak tudtak. Én már a seprűmön repültem. Én is megéreztem Ed jelenlétét. Hirtelen megállítottam a seprűt.

-Ed ha akarsz valamit gyere ide!- Ordítottam.

Abban a pillanatban meg is jelent a seprűm végén.

-Hívtál?

Vágtam egy fintort. Nem is én hívtam, csak elegem lett belőle, hogy követ. A nevelőszüleimtől is csak azért rohantam el, mert két órája ott ültünk és nem jutottunk sehova.

-Díva hallod?- Ed hátra nézett.

-Igen. De mi ez?- Néztem rá.

Végre mindenki utol ért mindek. Nick meglátta Edet és nekiment. Elkezdtek verekedni. Egyszer csak Ed eltűnt. Mikor visszaértünk a suliba még akkor se hagyta abba a szitkozódást. Olyan üres volt minden. Minden bútor odaát volt. Lehunytam a szemem és végig gondoltam mik történtek itt.

-Panka... Ámor- Mondtam.

Kérdőn néztek rám. Kezemet előrenyújtottam. A másik kezemmel megfogtam a fejem és csettintettem. Panka, a vadászgörény és Ámor a lovam itt termett. Ugyan Ámor a sulié volt akkor is magammal vittem. Átmentünk az átjárón, ami azonnal becsukódott. –Hát... újra otthon vagyok.

Nick odajött és megfogta a kezem. Leó a másikat. A szobába voltunk. Yuhi és Kevin elmentek. Jashon, Leó és Nick elrendezte a bútorokat. Maradt egy csomó hely. A régi szobámból idevarázsoltam majdnem mindent. Mikor anya be fog menni a szoba félig üres lesz...

Nem baj. Az a lényeg, hogy itthon vagyok. Aki fontos nekem mind itt van.