Nem szokott ilyen keserűséget érezni.. ekkora magányt, fájdalmat a szívében, mint most. Elhagyták. Ez a kitépett szív, amikor úgy érzi, nem dobog odabent semmi. Amikor mindent megadna, hogy visszakapja, hogy azzal lehessen, akinek egyszer őszintén adta.. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Nem tudja, mit kéne kezdeni ezzel az érzéssel. Rossz, kín szenvedés, a legpocsékabb. Hát lazít, talán ez jobb. Talán a barátok segítenek, talán találkozik Vele, talán minden megváltozik.

Szóval elő a telefont és.. de kit hívjon? Hívhatná Krisztit, de ő hamarabb leissza magát, mint Ő, pedig nem akarja józanul átvészelni az éjszakát.. mert az alkohol tompít, a szív hiányát is, biztosan.. Akkor talán Petra? Á, ő se jó.. túl józan gondolkodású, nem elég laza.. sosem menne bele egy jó buliba.
Hirtelen jön a sugallat. Nem tudja, bár nem is érdekli, mért, csak tárcsáz, és zöldd gomb.. kicseng.. És lélegzetét vissza tarva várja, mikor veszi már fel. Néhány másodperc most az egész világ neki, de az Apokalipszis eljöni látszik.. ekkor hirtelen:

- Ehm.. Szia! Mi újság? - Nem kis zsibongás, némi gitárszóló a háttérzaj. Nem mintha érdekelné, csak ki akar lépni ebből a szívmarkoló fájdalomzuhatagból.
- Hali! Merre vagy? Rá érnél.. - Hangja kissé megremeg.. meglepődik, de fojtatná tovább..
- Lenne kedved.. esetleg.. - Egyre halkabban, ingatagabb hanggal beszél.. Könnyek mardossák szemeit, torkát a sikítás vágya feszélyezi..
- Hé! Abi! Minden oké? Hallasz? Jól vagy? - Nem hallok mást, mint ahogy könnyei gátját feloldva, üvöltve ad utat a marcangoló fájdalomnak, hadd tudjam, mi szakítja szerte-szét..