15.fejezet

Tűz

Szép ház elé érkeztünk. Bár ne szállna minden létező résből fekete füst. Rémülten bámulom, még akkor is mikor Edwárd védőburokban feltépi az ajtót és eltűnik a füstben. Nem tudom elképzelni mi történt ebben a csodaszép házban. Gondolataimból egy vérfagyasztó sikoly rántott ki. Automatikusan védőburkot emeltem magam köré és bevetettem magam a fekete füst közepébe. A távolból ugyan újra hallottam a nevem, de most fontosabb az élők kimenekítése a házból. Egy kutya rohan felém. Szegény megvakult. Kört formáltam a csuklómmal, a kutya felemelkedett. Kirepítettem innen, egy megvolt.

Beljebb megyek. A lépcső, amin eddig úgy látom barna szőnyeg takart, romokban hevert és erősen lángolt. Edwárd a ház arra a pontjára igyekszik, ahol az erő forrása található.

-Z... Zoé- Hallottam egy rekedt, élettelen, de mégis erős férfihangot.

Felrohanok a lépcsőn és látom a halálra rémült házaspárt. Rám emelik a tekintetüket, és csak most veszem észre, hogy a nő hátára egy hatalmas tartógerenda zuhant. Varázserő segítségével kiszabadítom, közben azon gondolkodom Edvárd, hogy volt képes elmenni mellettük.

Lángok csapkodnak az emeleten mindenütt. A férfi nem érti, miért történik ez. A hő hatására kirobbannak az ablakok. Pont kapóra jött! Védőburkot emelek a házaspár köré, és az egyik kitört ablakon kieresztem őket. Gyorsan még utánuk kiáltom:

-Van még benn... valaki?

A férfi eddig azt kérdezgette „ki vagyok?”, elkomorul.

-A... lányunk... Zoé.- A szembe lévő szobára mutatott.

Végül eltűntek a füstfelhőben. Hallom Edwárd hangját, amint beszél valakihez. Rohanok a velem szembe lévő szobába. Mikor belépek a szobába megtorpanok. Edwárd egy lány mellett áll úgy két méterre. A lány, akit Zoénak hívott az a férfi, lángolt. Csak a lány körvonalait, vékony, kicsi testét, rövid haját... két hatalmas szárnyát láng borította. Többször felsikoltott. Odalépek hozzá. Istentelen meleg van.

-Zoé... ugye?- Kérdezem tőle.

Fogalmam se volt mit mondjak neki. Ő rám emeli tűzben forgó tekintetét, amelyben hatalmas mennyiségű félelem és fájdalom keveredik. Nem tudja irányítani az erejét. Lassan bólint, de fájdalmába felüvölt.

Leó ugrik be az ablakon. Végig méri a lángokban elégett szobát, Engem, Edwárdot, rajta elidőzik a szeme. Mély undorral méregeti, de a pillantása továbbsiklik, és a lányon akad meg. Elakadó lélegzettel nézi őt.

-Nem hittem, hogy léteznek...- Hozzám fordul- A te visszatérésed mindent létrehoz vagy a feje tetejére állít. –Újra a lányt nézi.

-Ezt meg mégis, hogy érted?!- Förmedek rá.

Mély levegőt vesz és elkezdi a történetet. Edwárd is figyelmesen hallgat.

-Röviden, mert nincs sok időnk. –Ekkor a lány felsikolt. -Régen az a legenda járt, hogy a sötétség leányának egyszer nyoma vész. De ha valami folytán mégis visszatér, 5 harcos fogja védelmezni. Az öt elem képviselői. Tűz, Víz, Levegő, Föld és végül a Szellem. A leány örök társát majd a Szellem képviselőjébe találja meg. – Itt a történet vége. –Tudtam, hogy az egyik harcos születésed óta melletted van, de még ő maga se tudja ki az. Zoéban feléledt a tűz harcosának szelleme. Le kell csitítanunk, különben a tűz ereje elpusztítja.

Edwárdra nézek és látszik, hogy erősen gondolkodik. Leveszem magamról a burkot. Az arcomba csapnak a lángok. Elviselhetetlen ez a hőség. Leó üvölteni kezd.

-Vedd vissza a védőburkot, AZONNAL!!!- Parancsolta.

A Bőröm ugyan erős, de így is vörösleni kezd. Elviselem a fájdalmat, ami átjárja az egész testemet.

-Zoé... fi... figyelj rám...- Sziszegem.

Kinyitja a szemét és rám figyel. Látom a tüzet, ami a szemében bujkál.

-Ki... ki v... vagy... t...e? –Nyögi hatalmas kínok között.

Felszisszenek.

-AZ... AKIT MEG KÉNE... VÉDENED!- Üvöltöm.

Egyrészt azért, hogy végre csituljanak a lángok, másrész azét, mert iszonyú fájdalom járja át az egész testemet.

Hirtelen a szemében lévő tűz, sárkányként tört ki a lány testéből. Felém tartott. Két pillanat alatt. Körülöttem termett és körbefont. Mintha csak meg akarna bizonyosodni arról, tényleg én vagyok-e a leány. Rövid szoknyám hullámzott a levegőbe, a fűzős has pólóm pedig szorosan rám tapadt.

Két pillanat múlva a tűz, ami körbevette a testem szertefoszlott. A tűz vissza bújt a lány testébe. A házat rongáló lángok is. A két fiú tátott szájjal nézett, de valami azt súgja, nem azért, mert megfékeztem a lány tűzét.

Zoé ájultan feküdt a padlón. Odamentem hozzá és megnéztem van e pulzusa.

A hátamra kaptam és kiugrottam a hatalmas ablakon. Földet érve megláttam az emberek százait, és a két-két csatlóst is. Edwárd csalódottan jött utánam. Talán, mert nem sikerült megkaparintania Zoét. De nem is küzdött érte... milyen fogadás az, ha hagynak nyerni. Odafordultam hozzá.

-Hagytál nyerni... miért?

Felnevetett. Túl bódító nekem ez a nevetés ahhoz, hogy el tudjam viselni. Annyi emlék fűződik hozzá...

-Minden a terveim szerint történt, Dív. Ne aggódj, a jutalmadat megkapod, amint szükséged van rá, hívj. Mond ki egymás után kétszer a nevem, és ott leszek. Szavamat adom!- Intett egyet és csatlósaival együtt elhagyta ezt a világot.

Nagyot sóhajtottam. Visszafordultam és vagy ezer szempár szegeződött rám. Kíváncsi vagyok, hogy fogjuk elvinni innen Zoét...

Nyitottam egy ablakot. Zoét odaadtam Nicknek és egy kicsit erős mágiával visszaállítom a házat eredeti formájára. Az embereknek kitörlöm a memóriáját és lelépünk.

Mikor hazaértünk, Arin a nyakamba ugrott. Leó átváltozott. Még mindig elképesztett ez az emberi szépség. Vörös szemei világítottak a sötétben. Már itt is este van, kb. 11 óra körül lehetett. Zoét a gyengélkedőre vittem és elmentem a szobámba, ahol Leó várt. Mikor beléptem letámadt.

-Hogy képzelted? Miért teszel ilyen felelőtlen dolgokat? Miért kevered magad ekkora veszélybe?... –Folytatta volna ha nem megyek oda és ölelem meg.

-Örülök, hogy visszajöttél.- Suttogtam.

Elképedt és viszonozta az ölelést. Kis idő után elengedem. Olyan jó volt megint megölelni. Bizsergést futott végig rajtam. Utoljára Edwárd karjaiban éreztem ilyet. Most döbbenek rá, hogy igaza volt Ednek és még mindig szeretem és hiányzik. De ezt az érzést Leó feledteti velem. Jó, ha az embernek van egy támasza, akivel mindent megoszthat, vagyis majdnem mindent. A telehold fénye besütött az ablakon. Sejtelmes köd vette körül. Leó mögém lépett és megölelt, az állát a fejemre tette. A telehold... a vámpír, akinek a karjaiban vagyok... a vámpír, aki megvéd... Zoé, aki megmenekült, és megígérem, hogy megtaláljuk a többi elemet is. Megfordultam, megfogtam Leó ingének a nyakát. Lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Most nem azért csókoltam meg, mert féltékennyé akarok tenni valakit. Nem azért, hogy becsapjam magamat, és nem is azért, mert bántani akarok valakit. Azért csókoltam meg, mert szeretem és vigyázok rá.