17.fejezet

Föld

-Na, hogy nézek ki?- Kérdeztem Leót, miközben körbeforogtam az új iskolai egyenruhámban.

Úgy másfél hónap telhetett el azóta, hogy Edwárd itt járt. Zoéval is elkezdtük az edzéseket. Először is, a tűz előhívása nehéz feladatnap bizonyult… ki gondolta volna, hogy ennyi az egész: Tűz szólítalak!

Ennek a két szónak a kiderítésére ráment két hetünk. Továbbá a tűz használata és irányítása telt egy hónapba. Zoé, mikor átváltozik, megnő a haja és egy vörös bőr ruha cseréli fel az akkor hordott ruháit. Azt nem sikerült kiderítenünk, hogy én is át fogok-e alakulni, vagy nekem ez a végleges formám… talán majd kiderül.

A másfél hónap alatt beiratkoztunk abba a gimnáziumba, ahol a különös energiát észleltük és megvettünk egy házat a sulitól nem messze. Enyhe feltűnést sem keltett, hogy hirtelen négy új tanuló érkezett, szülők nélkül. A beilleszkedéssel nem volt gond… Leót és Jashont azon nyomban, ahogy beléptünk a terembe megrohamozták a lányok. Zoé és én csak lazán besétáltunk. Sok széplány van az osztályban, ezért nem keltetünk feltűnést. Odasétáltam a terem végében lévő padhoz és lepakoltam a cuccaimat. Mikor az ablak felé fordultam, megakadt a szemem egy furcsa fiún. A fiúnak hosszú zöld haja volt, sárga szeme nagyon jól összeillett hófehér bőrével. Sárga szemei huncutságot tükröztek. Pisze orra kihangsúlyozta vékony arccsontját. Bőrnadrágot és fehér inget viselt, hozzá egy fekete egyen nyakkendőt. Zöld haja lófarokba kötötte. Bambán kibámult az ablakon.

Ekkor egy hangos ajtócsapódás, ismerős hangot hallottam, ismerős nevetés csengett, ismerős lélegzet elakadás és egy ismerős pillantás találkozott az enyémmel.

Edwárd és Szafira állt az ajtóban. Sejthettem volna, hogy ők is itt lesznek, végtére is Edwárd adta az ötletet.

Összeszorul a szívem... miért?

Nem értem! Miért történik ez...

Mikor legközelebb magamhoz tértem az orvosi szobában feküdtem. Bántja a szeme ez a rengeteg fehér szín. Kinézek... az ég, ami akkor még gyönyörű kék volt, most vérvörös színben pompázott. Alkonyul.

Abban a percben széthúzzák a függönyt és meglátom a Furcsa fiú aggódó arcát. Az aggodalom a szeméből, olyan gyorsan tűnt el, mint a villámcsapás. Felemeli a fejét és kifújja a levegőt.

-Gyertek be... felébredt.

Akit abban a két napban jobban megismertem- vagy már ismertem-, mindannyian bejöttek és kérdezgetni kezdtek. Végül kiderült, hogy az orvos szerint leesett a vérnyomásom. Nem akartam nekik megemlíteni, hogyha lemegy valakinek a vérnyomása, annak nincs olyan érzése, hogy valaki jó erővel megmarkolja a szívét.

A kép, ami abban a pillanatban bevillant, amint végigvittem a gondolatvitelt, újra rámarkolt a szívemre. Edwárd karöltve Szafirával.

-Ez most komoly? Féltékeny vagyok rá? Vagy mi?- Gondolkodtam el ezen.

Mikor észbe kaptam, már a sulitól nem messze bérelt házunkban lévő nappali díványán ülök és bambulok magam elé.

Annyira emlékszem, hogy a Furcsa fiú még bemutatkozott. Yun Mizuki a neve.

Kint esik az eső, mintha dézsából öntenék. Dörög és villámlik.

Leó mellettem ül. Simogatja az arcom. Ránézek, de érzem, hogy az arcom kifejezéstelen.

Mi bajom van… olyan mintha valami elvette volna a lelkem.

Túl sok ez nekem. Nem bírom.

Felkeltem a díványról, belebújtam a cipőmbe és kimentem a szakadó esőbe.

Futni kezdtem, vége. Mindennek vége.

-Edwárd!- Ordítom bele az éjszakába.

Nem telik el két másodperc Edwárd vérvörös köpenyben érkezik le elém. A következő másodpercben Leonárd fogja a derekam.

Megtorpanok.

-Elegem van! MINDKETTŐTÖKBŐL!- Ordítotam.- Szeretlek téged is,- Edwárdra mutatok- És téged is!- Leóra mutatok.

A térdeim nem bírják tovább és összerogyok. Edwárd és Leó mellém lép és felsegít. Mind a ketten mély lélegzetet vesznek. Mikor egyikről a másikra nézek, kerülik a pillantásom. A földet nézik.

Végül Edwárd töri meg a csendet.

-Ez esetben… Leonárdot válaszd. Díva… mind a ketten tudj…- Nem tudta befejezni, mert rázkódni kezdett a föld.

Yun a házunk előtt fogja a fejét és üvölt… a haja, a ruhája széle és tőle minden 1 méteres távolságban úszik a levegőben. A föld hullámzik, akár az óceán. A házak tartógerendái remegnek, néhány összeomlik. Emberek lepik el az utcákat, tekintetükben félelemmel. Néhányan sikítozva rohangálnak, van, aki sírva fakad.

-Megvan a föld! De… Yun!- Rohanok.

Edwárd is mellettem rohan. Leó a vámpírképességei miatt gyorsabb.

Mikor megpróbálok belépni hozzá, mintha védőburokban lenne, lepattanok róla. Felállok és a kezemet a védőburok felé nyújtom. Amint egyre közelebb ér a kezem a burokhoz, apró villámok csapnak ki a burokból, de nem bántanak. Legalábbis engem. A kezem szép lassan átcsusszan a védőburkon. Majd szép lassan én is átlépek rajta. Mikor teljesen benn vagyok, a hajam felemelkedik, a szoknyám hullámzik. Megfogom Yun vállát és magam felé fordítom, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Föld ereje, itt van kit védened kell…nyugodj meg hát!- mondom nyugodt hangon.

A burok ereje lassan enyhül. De a rengések erősebbek, és még több ház dől össze. A mi bérelt házunk és recseg, ropog. Pár másodperc és ez is összedől. Ekkor Zoé szép lassan belép mellém. Ő is megfogja Yun vállát. A rengések alább hagynak. Végül megszűnnek.

-Szép volt Zoé!- Örömünkben ugrálva összeölelkezünk.

Yun elveszti az eszméletét… úgy érzem lesz még itt dolgunk.

Hamarosan Yun is magához tért. Edwárd most nem látszott túl boldognak. Azt mondta, nem hagyja, hogy az összes elemet megszerezzem. Végül elment.

Körülültük a díványt, ki széken, ki a padlón.

Yun kinyitotta a szemét. A tekintete elég zavaros volt.

Beavattuk mindenbe. Először azt hitte, hogy csak tréfálkozunk, de amikor képek kezdtek beugrani neki a történtekről, el kellett fogadnia az igazságot.

-Nem… én egy hétköznapi ember vagyok. Nem valami… őrző vagy tudom is én mi! Hagyjatok békén!

Azzal felállt és elment. Jashon utána akart menni, de megállítottam.

-Hagyd! Úgy is szüksége lesz ránk. Ha nagyon eltávolodik tőlem, a föld felemészti a testét.- Felálltam és a szobámba mentem.

Két hónap telt el azóta. Yun feltűnően kerül. Már többször összerogyott, de mintha mi sem történt volna ment tovább.

Egyszer, amikor a kis tudatlan ment hazafelé, ott ültem egy háztetőn és néztem, ahogy gyanútlanul távolodik. Kíváncsi vagyok meddig bírja…