|
3. rész
2011.08.14. 20:48
- Nos, van még kérdésed, vagy ennyi elég? - Gyenge hangja csendült fel újra az alig fél perces hatásszünet után. Gondolom azért hagyta, hogy megemésszem, vagy pánikrohamban törjek ki, vagy összeroppant elmével kezdjek el rohangálni, esetleg egy kétségbeesett kiáltás keretében rettegve bújjak a legközelebbi bútor mögé. Hát nem. Csak valami rosszuleső vette úrrá az érzéseimet, ámbár fogalmam sem volt akor még, mi lehetett az. Mintha a visszatérő csendet, amit addig olyannyira élveztem, most megölné a mennyei szó, amit annyira kerültem. Érdekes...
- Nem, köszi. Ennyi elég. - Elhallgattam. Akkor, annyi információ kielégítő volt nekem. A nevét akartam kérdezni, mert eddig nem volt rá alkalmam, na meg aztán nem is kellett. Hiszen a nélkül is tökéletesen megértettük egymást. Kissé elbambultam, hogy mennyire illene feltennem neki a kérdést. Vagy mutatkozzam be én? De rögtön magamhoz tértem, amikor érdeklődő pillantással kísértve hajolt közelebb. Meglehetősen hirtelen jött ez a pillanat, és ledöbbentem. Nem mozdultam, nem értettem, mit akar. Eddig nem bántott, így tartanom sem volt mitől.
- Nálad aludhatnék? - Kérdezte, és ez még jobban meglepett, mint az előző momentum. Megszeppenve válaszoltam, hogy természetesen igen. Mondhatni parancsolón szóltam, hogy maradjon ott, és várjon, amíg megágyazok. Addig is nyugodtan nézzen körbe. Engedelmes volt, ami ismét meglepetést okozott. Eddig egy büszke macskaként viselkedett, de ezt azok sosem tűrnék, legalábbis így gondoltam, és gondolom most is. Mikor visszaértem felállt, rám mosolygott, csak ebből épp kiolvasni nem tudtam semmit. Kihívásnak gondoltam volna, ha magam nem lány lennék, de így megfejtetlennek kategorizáltam és hagytam elveszni az idő végtelen titkai közt. Kerestem neki egy pizsamát, igazából az egyetlent, aminek az alsó,- és felső része is megvan, egyben és tisztán. Alig egy perc múlva már az ágyamon hevert a szétszabott ujjú pulcsi, és gátlásaimtól vörös fejjel segítettem Terezára a pizsamát, aztán elmentem a felmarkolt pólóval és nadrággal a fürdőbe, hogy én is átöltözzem. Mire visszaértem, a vendégem már csukott szemekkel feküdt a jobb oldalán, és békésen süllyed - emelkedett karcsú oldala. Nem tehettem róla, de elbűvölt a szépség, és alapvetően üldöztem a tökéletességet! Megembereltem magam és betakartam...
- Aludnál velem ma este? - ...takartam volna. Halk, suttogó szavai fáradtságról árulkodtak. Már épp kezdtem megbarátkozni a kanapé gondolatával, így értetlenkedés suhant át agyamon, de hagytam eltűnni.
- Nem bánom. - Mondtam nyájasan, de tétován. Betakartam, és kimentem, lekapcsoltam odakint a lámpát, miután az ajtót is kulcsra zártam. Nem bíztam ugyanis a társadalom azon tagjaiban, akik bele tartoztak. Magyarul magamon kívül senkiben. Utána a hálóban is sötétséget teremtettem, majd mellé bújtam. Így, hogy a jobb oldalán feküdt, vele szembe, de inkább hanyatt helyezkedtem el. A párnát nem kedvelem, és ma estére különben is lemondtam róla Tereza előnyére, tehát okom sincs fészkelődni most. Sajnos?! Nem igen tudtam eldönteni.
Átölelt. Nincs mit cifrázni rajta. Megijedtem. Ez volt a második dolog, ami megdöbbentett és pár pillanatnyi mozdulatlanságra kényszerített vele kapcsolatban. Amint hozzám szólt, megkedveltem, így az első az volt, amikor az ajtómban majdhogynem összeesett. Bármilyen erős, vagy jó, azért óvatosabbnak kéne lennie, bármennyire is ritka a méltó ellenfele. A második ez volt. Nem tudtam lereagálni, csak feküdtem vagy egy percig, mire lassan mosoly húzódott arcomra, és be kell lássam, ez meglehetősen ritka volt akkoriban. Job kezemet az Ő ölelő baljára raktam vigyázva, hogy véletlenül se érzékeny helyen érintsem meg. Álmatlan volt az a pirkadat és reggel, de nem sajnáltam, megérte. Éreztem Tereza illatát, ami éppúgy egyéni és meleg volt, mint az a nyugodt kisugárzás, amit álmában is árasztott. Elgondolkodtam, hogy honnan származhat, milyen gyermekkora volt, de ezt sosem kérdeztem meg tőle. Lényegtelennek ítélte volna, úgy hittem akkor, és hiszem most is. Nem bírtam tovább, úgy fél nyolc körül, amikor már lassan a nappali fényár vette birtokba az utcákat, és (sötétítő függöny aktuálisan nem révén) a szobámat is. elnyomott az álom. Inkább pihentető volt ez, mintsem élénk képekkel teli, pörgő. Mintha Tereza az álmomba is beitatta volna higgadtságát. Hálás voltam, ugyanis már rég nem tudtam két óránál többet aludni vad rémálmok nélkül.
A padlóm recsegésére ébredtem. Nem szokott nagyon hangosan vagy sokat recsegni, de az addigi álmaim miatt a legtöbb efféle zajra felriadtam, mint akkor is. A vendégem épp kifelé lépdelt, bár az inkább mondható ügyetlen osonásnak, mint bármi másnak. Megértettem, hogy rosszul van, és bevallom, minden szépsége ellenére ramatyul nézett ki, mármint lehetett rajta látni, hogy valami nincs rendben.
- Hova szöksz? - Ez a kissé humoros kérdés inkább volt megjegyzés, minthogy valóban választ vártam volna rá. Nem is kaptam, ami azt illeti. Felkeltem én is, bár eléggé vonzott az ágy, mégis jobban aggódtam most. Bíztam benne, hogy ha nagyobb baj van, szól, így hagytam, had menjen a dolgára. Addig is kisomfordáltam a konyhába, és mielőtt feltettem volna egy teát, megérdeklődtem a lányt kér-e valamit.
- Csak egy teát, ha lehet. De elég víz is. Nem akarok a terhedre lenni. - Jelentette be igényét, és szíves örömest teljesítettem azokat, tehát két teát főztem ki. Bevittem a két bögrét az azokban gőzölgő teával egyetemben, és egy cukortartót citrompótlós dobozzal, bár én személy szerint nem kedvelem az ízesített teát. Még kiléptem a konyhába egy pohár narancsléért, ami természetesen száz százalékos, a nélkül nem indulhat nálam a nap.
- Nekem nem jár? - Döbbentett meg a kérdés, amit a hátam mögül intézett hozzám Tereza egy félszeg de - szokásához híven. Valami furcsa pimaszsággal ötvözött mosoly kíséretében. Hogy honnan tudtam az arcára kiülő vonásokat? Megéreztem. Biztos voltam bennük.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
