- H�, te te�t k�rt�l, idd azt! - Egy j�t�kos nyelv�lt�s keret�ben pimaszul n�zett �s �gy l�tszott, feltett sz�nd�ka volt, (legal�bbis, ahogy �n l�ttam,) hogy � igenis po�n gy�ros, de legal�bbis elviselhet�bb lesz ma, mint mondjuk tegnap. B�r �n a nyakamat tettem volna r�, hogy a "mint eg�sz �let�ben" jobb kifejez�s lenne. Nevettem, t�nyleg. J�l esett �leter�snek l�tni, hab�r mindketten tudtuk, hogy ez csak egy maszk, egy �cska kis �llarc, bel�l igenis gy�trik a f�lelmek �s f�jdalmak, a k�telked�s �s a bizalom, a szeretethi�ny �s valami m�s, amit, ha megd�gl�ttem sem tudtam megfejteni a szemeiben.
- J� az �llarc, de cukorm�z n�lk�l t�bb �ze van az �t csokinak. - Jelentettem ki meglehet�sen kedves hangon, ami �rdekesen hatott, tekintve, hogy:
Egy, nem szoktam �n oly' m�don besz�lni senkivel,
Kett�: �pp most mondtam neki, hogy nem veszem be a sz�nj�t�k�t.
Nem tudtam, mit reag�l majd, de teljesen �szint�n: nem is �rdekelt. Csak elmondtam, mit �rzek, �s ha f�j, had tegye. Csend �s f�l perc elgondolkod�s volt a v�lasz. Igaz�b�l, m�lyen magamban agg�dtam, hogy elmegy emiatt... hogy otthagy. De nem tette, csak egy mosolyt eresztett meg, mintegy tudom�sul v�ve a mondand�mat. Abban a pillanatban megsz�nt benne a vid�ms�g �s az �leter� apr� szikr�j�n k�v�l - mondhatni - minden kisziv�rgott bel�le egyetlen s�hajt�ssal, ami csak j� lehetett.
J�, ez nem igaz. Az a titokzatos �rzelem ott bujk�lt, motoszk�lt a fej�ben, �s nyugtalan�totta. L�ttam. Engem is. L�tta. K�zelebb l�pett, majd az el�z� l�p�snek megfelel� sebess�ggel mozdultak a kezei, �s mire mellkasa az eny�mhez �rt, karjai a h�tamon z�rultak �ssze. Fej�t a v�llamra tette, �ll�t a v�llg�dr�mbe helyezte, m�ly leveg�t vet �s lassan f�jta ki. Zaklatott volt, de n�lam nem zavarodottabb. Biztosan nem. H�t �t�leltem �n is. Sz�ks�gem volt a k�zels�g�re, hogy �rezzem: van nekem. Beletemettem az arcomat a lapock�j�ig �r� g�nd�r aranysz�n� f�rtjeibe �s csak �lltunk. Illetve, nem csak. Hallottuk a m�sik sz�vver�s�t, l�legzet�t, �rezt�k, ahogy l�ktet benn�nk a v�r, a k�t sz�v szinte egyszerre dobban. Megriadtam, �s ezt meg�rezte. Elengedett, had t�volodjak egy l�p�snyire t�le, majd agg�d� tekinteteit r�m emelte, de nem pr�b�lt k�zel�teni. Helyes. Valahogy nagyra �rt�keltem most. Megzavart, �s ez meglehet�sen �rdekes, de legink�bb k�l�n�s volt... mert �gy �reztem, � az, akire v�rtam. De nem lehet. Soha. Nem leszek szerelmes.
Konokul �ll�tottam, �s hittem magamnak. Egyetlen egy hazugs�got hittem el. Ezt. Tudta, m�r akkor, �s rettenetesen �r�lt neki.
Ezek ut�n nem volt sok�ig velem. Nem igaz�n �reztem magam mellette b�rkinek is, de ezt �lveztem. Nem akartam lenni senki sem, mert � ott volt velem, �s nem akartam lenni b�rki is, mert akkor nem csak � lenne sz�momra... Baroms�g. Tudom, de most mit egyek?
Sok �jszak�t besz�lgett�nk �t, sok nappalt nevett�nk v�gig mindenf�le �ntakargat�s n�lk�l. B�ztunk egym�sban, hiszen, ha b�rmelyik�nk b�ntani akarta volna a m�sikat, m�r r�g megtehette volna kor�bban. Gyakran volt, hogy egy�tt aludtunk, ha b�r alapj�raton egyik�nk sem volt egy h�talv� t�pus. Miut�n tal�lkoztunk, egy �t napig ki sem dugta a fej�t a lak�somb�l, ami (valljuk be), el�gg� meglepett. Nem zavart k�l�n�sebben, hiszen �r�ltem neki, hogy v�gre valakivel eltengethetem napjaimat. �pp azt az id�szakomat �letem, amikor senki �s semmi nem �rdekelt, makacs voltam; makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy �n egyed�l is k�pes vagyok az �letre. Hazugs�g volt. Hazugs�g, �s ezt mindketten kezdt�k bel�tni. De persze csak f�lve, lopva, titokban. F�lt�nk, hab�r b�ztunk, hogy v�ge lesz egyszer, mert h�t semmi sem tart �r�kk�. Egyik�nk kor�bban meghalhat, mennie kellhet m�shov�, dolgozni, vagy tanulni, lehet baj rokonokkal, vagy a sajt eg�szs�g�nkkel, megunhatjuk, vagy csak sim�n megut�lhatjuk egym�st, �sszeveszhet�nk... Annyi lehets�ges rossz volt az ellen, hogy mi vagyunk. Voltunk. Lenn�nk. Lett�nk volna.
- Szeretlek. Sz�ks�gem van r�d. - Mondtam ki egy bor�s reggelen, m�g az �gyban lust�lkodva. Nem volt azonnali v�lasz. Nem is rem�ltem. Csak annyira ki akartam mondani, szinte sz�tt�pett bel�l a v�gy, hogy tudassam vele. Amint kimondtam, megb�nni ugyan nem b�ntam meg semmit, csak a k�vetkezm�nyek aggasztottak. Hogy elmegy, mert � nem akar �rzelmeket, vagy nem is viseli el azokat egy m�sik l�nyt�l, vagy mit tudom �n. Az�ta, mi�ta ell�ktem az �lel�sb�l, nem is �rt hozz�m, vagy alig, azt is �lm�ban. K�tszer volt, hogy �t�leltem m�g: egyszer r�m�lma volt, �s iszonyatosan megviselte. M�sodszor pedig, mikor s�rva fakadtam az eltan�csol� sms kapcs�n, amit a munkahelyemr�l kaptam. Piti kis mel� volt, de l�ssuk be, enni �s fizetni kell valamib�l.
Sz�val csak v�rtam, �s a megszokott p�r pillanatos hat�ssz�net helyett a semmi k�vetkezett. �gy �rtem, t�nyleg semmi, mintha ki sem mondtam volna, csak kicsit �ssz�bb kuporodott a jobb oldal�n, egy el�gedett mosolyt engedett meg mag�nak, de �n �gy l�ttam, ez nem az a kontroll�lt, amilyennek k�ne lennie. Amilyen lenni szokott. Ez �szinte volt, tiszta �s valahogy jobban �r�ltem neki, mint most tal�n b�rmi m�snak. Lassan, de nem csig�z�n sim�tott v�gig a hasamon - nagy meglepet�semre. A jobb oldalamhoz �rve v�gtelen egyszer�s�ggel mag�hoz h�zott. �gy, f�lig �lve, kiss� megcs�sztam fel�. �pp annyira, hogy az arc�t a derekamba temethesse.
V�rtam, nem �rtettem, mit �s m�rt tesz. Azt hittem, ismertem. Olyankor naiv voltam vele kapcsolatban, azt hittem, ismerem. H�t, t�vedtem, most m�r l�tom. Szuszogni kezdett, lassan, halkan. Elaludt. Visszaaludt volna? - tettem fel magamban a k�rd�st, de azt hiszem, feleslegesen, hiszen teljesen egy�rtelm� volt a v�lasz. Nagyot s�hajtottam. M�g kikelni sem tudtam az �gyb�l. Nem akartam, hogy fel�bredjen. Att�l tartottam, m�g elmenne.