6. r�sz

  2011.09.05. 08:32

Meglehet�sen h�ly�n n�zhettem ki. Komolyan. Tudom. Hogy honnan? H�t onnan, hogy kinevettek! Na j�… ez n�mi pontos�t�st ig�nyel. Egy �gyesen elfolytott kacaj volt a (ami azt illeti egyetlen) jel. M�rmint, ami el�rulta; vend�gem van. M�r rettenetesen ideges�tett, hogy vagy a mem�ri�m rossz az ajt�k �s ablakok z�r�s�t illet�en, vagy azok kivitelez�se sz�rny�. Feln�ztem teh�t. Mi m�st tehettem volna? M�rmint, ha bennt van m�r, �s eddig nem tett semmit, akkor: 

a) velem/t�lem akar valamit, vagy 

b) halucin�lok. �n szem�ly szerint a b) pontra vettem volna m�rget. Nos, �pp akkor �ltem volna meg magam, mivel nem halucin�ltam.

Tereza �llt az ajt�f�lf�nak t�maszkodva mer�sz, pimasz mosollyal elb�v�l� rac�n. Ha macska lett volna, dorombolt volna. Esk�sz�m. De nem, csak �llt, �s mosolygott, �n meg lefagytam. Csak n�zni tudtam, ahogy egyre el�gedettebb k�pet v�g. A szeme most nem csillogott m�shogy, csak egy kis plusz volt benne. Tal�n aggodalom ut�ni megk�nnyebb�l�s.

Sz�val � az ajt�n�l �llt �n meg az �gyon hasalva k�ny�k�ltam. Rengeteg sz�, �rz�s, k�rd�s, gondolat rohant meg. Alig b�rtam befogni a sz�m �s a fejembe v�sni a l�tv�ny�t. Ugyanis biztos voltam benne, hogy b�cs�zni j�tt. Nyilv�n ki�lt arcomra a bels� h�bor�m, mert Terez�b�l aggodalmat olvastam ki. Az�ta sosem l�ttam annyi megb�n�st �s f�lelmet a szemeiben. Nem b�rtam tov�bb, a k�nnyeim nyertek az �r�s csat�kban meggyeng�lt ellen�ll�sommal szemben. Nem b�gtem, csak engedtem az �rzelmeimet szabadon sz�rnyalni. Most, hogy ott volt velem, akire annyira v�gytam, �s, aki n�lk�l egy nap is egy �let. N�ztem, ahogy lassan, �vatosn egyre k�zelebb j�n, hogy le�l mell�m, �s n�ztem, �reztem, ahogy jobb kez�vel nyugtat�an simogatni kezdi a h�tamat. �reztem a bel�le �rad� �leter�t �s szel�ds�get. Mindenemet tettem volna r�, �s tenn�m most is, hogy a szeretet is ott volt, m�lyen elb�jva az �rint�s�ben. Le akartam h�nyni a szemeimet, �s belefeletkezni az �rz�sbe, de kimondhatatlanul f�ltem; hogy megint elt�nne. Elfek�dtem, �s v�rtam, mi lesz majd. Hanyatt fordultam, mert a h�tamon �reztem a tekintet�t… hogy modani akart valamit.

Szenvtelen�l b�multam vissza, �s mindketten nevetni kezdt�nk. T�k�letesnek t�nt a pillanat, de nem �lomnak. Valahol a kett� k�z�tt lehetett.

 - Hi�nyozt�l. – Mondtam komoly hangal, de �gyeltem, nehogy s�rt�d�ttnek t�nj�n. Nem v�laszolt semit, csak lehajolt hozz�m �s megcs�kolt. �reztem m�z�des ajkait, m�mor�t� illat�t, �reztem, ahogy ebben az egy cs�kban elmondott mindent. Azt, hogy mennyire sajn�lja – de mennie kellett, azt, hogy mennyire szeret, hogy �n is hi�nyoztam neki. Minden sz�p percet �s keser�s�get, h�l�s �s gyermeteg pillanatot, amit azon a p�r apon adtunk �s kaptunk egym�st�l, amit egy�tt t�lt�tt�nk. �gy visszagondolva Tereza sosem volt az a sz�kimond� t�pus, sokkal ink�bb a tettekben b�zott az �rzelmek ter�n.

Nem hajolt el, csak a szemembe n�zett, gyenesen �s magabiztosan. �n pedig zavaromban f�lig pirulva nagy zavaromban fek�dtem alatta. A meghitt pllanat nem tartott sok�, mivel egy gyomorkorg�s ok�n nevett�nk fel. A nagy j�kedv k�zepedte, fel�l�s k�zben majdnem lefejelt�k egym�st, de csak dobott a hangulaton.

Egy „j�vanna!” kijelent�s k�s�ret�ben morcosan t�r�k�l�sbe v�gtam magam, m�g vend�gem �jra komolyan tudott venni.

 - Nem �rtem, minek kell a maszk, ha tudod, hogy �n �gyis a szemeket n�zem, amik m�g�lle is l�tszanak. – Az arca nem v�ltozott meg erre a kijelent�semre. Kicsit tal�n komolyabbak lettek a von�sai. Szemeiben viszont megcsillat valami. El�re d�lt, n�gyk�zl�b m�szott fel�m. Nem ijedtem meg, csak k�v�ncsi voltam.  Ha b�ntani akar, m�r r�gen megtehette volna. De nem tette, sz�val �szinte �s fedetlen k�v�ncsis�ggal v�rtam: mi s�lhet ki ebb�l e helyzetb�l. Meg�llt el�ttem. Felt�rdelt, �s a szemembe n�zett. Bal kez�t az arcomra sim�totta �s �jra megcs�kolt. Aligha mondan�m magam t�relmetlen embernek, de akkor nem b�rtam t�rt�ztetni magam. Visszacs�koltam, �s �t�leltem. Abban a pillanatban ak�r m�g dorombolhattam is volna. Olyan el�gedett voltam, mint egy t�k�letesen elk�nyeztetett kiscica.