A gyakornok kiszólt, és Tereza besietett. Megijesztett. Az aggodalom az arcára ült. Még az sem nyugtatott meg, hogy úrrá lett magán és visszanyerte szokásos vonásait. Egy laza, semmitmondó mosollyal előreengedett, én pedig engedelmesen vonultam az öltözőbe. Nyilván hallotta, amit korábban beszéltek a kisasszonnyal. Zárt szekrények, szék és egy asztal. Mármint a berendezés. De kit érdekelt?! Engem nem nagyon.
- Mi az? - Három kiló aggodalom és idegességkoktél csengett ki a hangjából. Vázoltam neki, hogy szakadt és szakadni fog ott pár cucc. Mármint, nekem ez volt a lényeg. Mondtam, hogy akarnak szurit, és közöltem vele, hogy én nem. Nagyon határozottan nem. Elmosolyodott. Imádtam és imádom most is ezt a mosolyt. Nem tudok mit mondani róla... egyszerűen leírhatatlan. Közel lépett, merthogy eddig az egyik szék támlájának dőlt, és az arcomra nyomott egy puszit.
- Jól van, ahogy akarod - Adta meg magát. Nem ezt vártam tőle.

Szemei végigfutottak rajtam, és elpirultam. Még mindig egy melltartóban és farmerban feszítettem. Nagy zavaromban nem tudtam mit kezdeni, ő meg csak futtatta rajtam a tekintetét, majd az enyéimbe nézett. Kicsit kipirult, ami megleheősen érdekes volt, mivel nem láttam még úgy. Megcsókolt és végigsimított az oldalamon jobb kezéven, majd ellépett tőlem. Kinézett az ablakon. Láttam, hogy dobott rajta ez a kis akció.
- De nem támogatom. - Jelentette ki, és visszanyerte minden önuralmát. Bámulatos volt. Csak csodálni tudtam. Vettem egy mély levegőt újra, és közelebb léptem. Magabiztos voltam, és ezt mosolyom is tükrözte. Ismét a szék támlájának dőlt, de már én kényszerítettem rá. Két kezével támaszkodott, és én is hasonlóképp tettem.
- Majd megegyezünk - Jelentettem ki kaján vigyorra húzva a számat, ahogy eszembe jutott a köveztkező mondat:
- Később kiengesztellek - És adtam egy puszit az ajkaira. Rajta volt ismét az elvörösödés sora. Vártam, míg rendbehozza a hiddagt külsőt és kinyitottam az ajtót. A férfi még mindig írt, a hölgy pedig idegesen járkált, de mikor benyitattom megállt és kész volt minden figyelmét rám szentelni. Tereza kiment, én pedig közöltem a végegyezményt:
- Nem kell fájdalomcsillapító, csak essünk túl rajta, kérem. - Mondtam boci szemekkel. Majd követtem az utasításokat. Mindent a gyakornok végzett. Ő ültetett fel az ágyra (újra) és ő kente be az ízületet valami izomlazító kenőccsel, ő mondta el, hogy mi fog történni, de magának a műveletnek csak nem akart nekilátni. Az orvos meg csak írt. Végül a csaj türelmetlenül megszólalt az orvosra szegezve felháborodott és dühös tekintetét.
- Doktorúr, önre vár a páciens. - Az pedig hanyagul felnézett. Csak annyit mondott, hogy "óh, igen!" és indult volna el, felém. De ez már nálam mindennek a teteje volt.

- Nem. - Ez elég nagy meglepetést okozott, tekintve, hogy én mondtam.
- A kisasszony csinálja, kérem. - És határozottan, de bíztatóan néztem rá. Ő meg úgy viselkedett, mint aki szellemet lát. Persze azonnal elkezdett szabadtkozni, hogy ő még nem csinált ilyet, és még dadogott is hozzá szegényem. Csakhogy nem tudott ezzel meghatni. Egy: ilyen pökhendi semmirekellő doki ne nyúljon hozzám, és kettő: ha nem kezd el gyakorolni, hogy tanulja meg?

- Ragaszkodom hozzá. Bízom magában, a tudásában, és abban, hogy semmi baj nem lesz. - Mosolyodtam el
- Higyjen nekem, nem vagyok mazohista - És vártam a reakciót. Az orvos szabadkozott, mi sem természetesebb... de végül csak megadták magukat, habár a dumámmal eléggé meggyőztem a gyakornoklányt. Bizonytalanul lépett mellém. Az orvos gőgösen ült és nézte, ahogy ügyetlenkedik szegény. Kissé fájt, ahogy hozzá ért, és mégegyszer megszólalt
- Lehet, hogy nagyobb kárt, vagy fájdalmat okozok, mint a doktor úr. Nekem nincs tapasztalatom, és... hát... kicsit félek is.. - Mondta teljesen elbizonytalanodva. "Hát jó, akkor helyre rázlak kisanyám, de nehogy elbassz itt nekem valamit" elhatározással mondtam a következőket:
- Ne aggódjon, én sem teszem. Sikerülni fog, én hiszek magában... benned. - Mosolyodtam el, hiszen, ha három évvel volt idősebbnálam. Erre igazán nem számított, de nagyon hálásnak tűnt, és már magabisztosabb volt a kisugárzása. Tett néhány maszírozó mozdulatot a vállamon, hogy kicsit ellazítsa az izmaimat, majd hazározottan maga felé és nekem kissé hétra rántotta a karom. Nagyon fájt. Üvölteni akartam abban a pillanatban, és sírni utána. Rettenetesen sajgott az egész felkarom, de már a helyén volt.