De végül is a telefon maradt kirakva az asztalon. Magányra várva csillogott, és inkább felhajtottama laptopom fedelét. Akkor vettem észre, hogy volt rajta egy boríték, egy A4-es. Nem volt különösebben feltűnő, ugyanis az íróasztalon egy halom papír hevert még az iskola után maradt romként, csak most, hogy kamikaze módjára vetette le magát a padlóra.

Kíváncsi voltam, és kicsit bosszantott, hogy ilyen ügyetlen vagyok. Lehajoltam a görgős székról, és majdnem eldőltem vele - ennyit a lustaságról. Szépen néztem volna ki, ha elnyalok; mehettem volna a balesetire.

De nem, megvan a randa-sárga boríték, és dicsőséges félmosollyal az arcomon tudom be, hogy közben az én pici gépem is betöltött.

Megdobbant a szívem, miután két ritmust kihagyott. Amikor a feladóra pillantottam nem hittem a szememnek. Az az amerikai cím díszelgett ott lustán odakarcolt betűkkel, ahova én pár hónapja elküldtem az enyémet. Nem igen éreztem benne semmit. 

Hirtelen az egekbe szökött adrenalinszint mellett téptem fel, ahol kell. Mély levegőt vettem és lassan fújtam ki, hogy végre uralomra lelhessek magamon. "Ez csak egy válaszlevél, könyörgöm!"

Belenéztem. Bennt volt a rajz, amit küldtem, ugyanabban a múanyag tasakban, amibe én raktam bele. Mellette egy papír, amennyire fel tudtam mérni, A4-es, és félbe hajtva. Már annak is örültem, hogy választ kaptam egyáltalán. Elfogott az a kellemes szorongás, mint.. khmm.. hogy is mondjam, egy-két ingergazdag helyzetben, de persze messze nem annyira volt jó, inkább folytogató, vagy nem is tudom. Először a rajzot vettem ki, és elkezdtem sírni. Illetve csak a könnyek peregtek végig az arcomon. Nem hittem annak, amit látam, és, ami biztosan igaz volt: Aláírta! Édes jó Istenem! Nézzetek hülyének, de megcsókoltam úgy, műanyagtokban a képet. Csak akkor vettem észre, hogy a borítót dedikálta. Nem értettem, de nagyon örültem neki, így is szárnyaltam. 

A laptop felé fordultam, és csatlakoztam a nethez, megnyitottam a chrome-t. A kedvencek-fejlécben ott díszelgett elmentve a vlogcím (http://www.youtube.com/user/KtheFemaleScreamer), így csak egy gyors kattintás volt.

Nem volt új videója, úgyhogy benyomtam a hangulatomhoz illő, jó kis baromkodós feldolgozását. Ezt egyébként először végig, és nézni ajálom. (http://www.youtube.com/watch?v=AIzz5PZyhNE&feature=related)

Felkapcsoltam a kislámpát, mert olyan furcsa betűkkel íródott a levél. Nem volt ronda, csak más, kicsit talán szögletesebb, mint amit megszoktam. 

Javarészt hálálkodás volt benne, hogy így rajongok, pár kedves, dícsérő szó a rajzaimról; hogy a másik kettőt elrakta, ha nem baj. És, hogy a harmadikat nem akarta elcsúfítani, inkább a dedikált zacsiban tegyem ki a saját falamra, vagy tegyek vele, ami nekem tetszik. A vigyor a fülemig ért, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. 

Viszonylag nagy betűkkel írt, így hamar betelt az oldal, de még az elsőn volt a formális elbúcsúzás. Kicsit elkeseredtem mindezek ellenére, mert a levelemben kértem tőle egy e-mail címet, hogy ha van kedve, megadhatná... de nem igazán számított, így is majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben. 

Aztán megláttam egy kis nyilat, ami a bal alsó sarokba volt firkantva girbegurba betűkkel, sietve: "Invert Me ;)" (Ami annyit tesz, "Fordíts meg ;)")

- Ó. - Mondtam ki hangosan is, kifejezve a döbbenetemet. Nem igazán tudtam mire vélni, ígyhát megfordítottam. És vert a szív, folyott a láz, mert egy e-mailcím bujdosott a lap hátulján, illetve most már az elején, felém fordulva. Hát a szívem majd kiugyrott a helyéről. Nem is tudtam hirtelen mit kezdeni ezzel a rengeteg jóval, csak ültem és mosolyogtam, mint egy tejbetök. 

Észbe katam, miután a videó végéig csak bambultam a kapottakat. Kisiettem a konyhába és kinyitottam a hűtőajtót. Kóla, gyümilé, víz? hmm... Ünnepnap, úgyhogy kóla! - gondoltam és kivettem a palackot, töltöttem magamnak a bögrémbe a halkan buborékoló édes mérget, aztán megszokott mozdulatokkal raktam vissza a palackot eredeti helyére. Besiettem a szobába és felguggoltam a székbe, na meg nagyokat kortyoltam a koffeinbombából, így mégjobban bepörögtem. No, nem, mintha szükségem lett volna rá. De mégis csak visszaírt! El voltam ragadtatva, komolyan mondom. 

Villám sebességgel pötyögtem be: hotmail.com, és beléptem, katt az "új" gombra és már villogott is a kurzor a "címzett" rublikában. Hmm... tényleg ezt akarom? Egy rövid pillanatra elgondolkodtam, nem tartott sokáig, már meg is volt a válasz: naná! 

Hát beírtam a papíron díszelgő karaktersort. Akkor következett a cím. Ehh, na ide mit írjak? Hát... talán a "hy :D" megteszi. Aztán tartalomnak bepötyögtem, ki is vagyok, hogy honnan van meg az e-mail címe, meg ilyenek. Vázoltam, mennyire örülök, hogy válaszolt, hogy dedikált nekem. Komolyan gondoltam azt is, hogy a zenéje mentett meg, mikor a mélypontomon voltam és a videóit néztem fénypontjaimon is. Ekkor rádöbbentem: akkor nem szólt semmi. Hmm... Mit is kéne benyomnom? Egy régebb óta ismert szám mellett tettem le a voksom, és egy-null arányban az is győzött. (http://www.youtube.com/watch?v=NhjhyUQH_Ts&feature=related) Így már írhattam azt is, hogy épp egy feldolgozását hallgatom, és, hogy szerintem remek. Megkérdeztem tőle, mi vitte rá, hogy scream-oljon, és, hogy ezeket felvéve megossza a youtube-on is. Egy-két formális búcsúszó, hogy remélem hamar visszaír, stb. Tétováztam a Küldés - gomb felett hagyva a kurzort, a bal egérgombon az ujjammal. Vajon mit szól majd hozzá? égül is mindegy, kitörli, ha zavarja, nem? Szóval méééély levegő, és klikk.