4.Fejezet

 Vámpír

Emberfeletti sebességgel száguldottunk végig az erdőn. A vár legmagasabb tornya látszott még, ám szép lassan az is eltűnt.

A gondolataim ide-oda repkedtek a fejemben. Vajon mi van Lukenéval? Hogy értette, hogy az apja?!
Ebben a pillanatban visszagondoltam a mesteremre.

Hosszú hajára, vérvörös szemére és vékony, szálkás mégis izmos alkatára. Minden szóra, amit valaha kimondott, a kezek, amelyek végigsimították a testem és az agyarak, melyek vámpírrá tettek.

Mire ne gondolok! Ki kell vernem a fejemből!

Raven! Jézusom mi lehet vele?!

- Nikolaus! Mi van Ravennel? Belehalok, ha megsérül! – Ugyan folytattam volna még a sipítozást. De akkor egy megnyugtató, mély hang tudatta velem, hogy nincs miért aggódnom.

- Mína! Nyugodj meg. – Nikolaus hangja a fejemben visszhangzott.

Valami nedvességet éreztem az arcomon. Letöröltem és rájöttem, hogy sírok. Nem akartam, hogy Nikolaus így lásson. Felordítottam.
- Vörös Farkas!

Abban a pillanatban a testem vonaglani kezdett és fájdalom feszítette ívbe a hátamat. Fejemet hátra vetettem, már megszoktam ezt. A menekülésemben is sokat segített a farkas gyorsaságom. Raven a hátamon utazott. Kicsit lelassított ugyan, de nem nagyon.

Nikolaus már a kiáltásom után eldobott. A földön feküdve sziszegtem a fájdalomtól. Gerincem és arcom megnyúlt. Kezem és lábam mancsokká alakult és kinőtt a szőröm. Még senki nem látott ilyen színű farkast. Sokan kérdezték, hogy ez tényleg farkas és nem róka? Pedig farkas.

10 percig eltartott.

Lihegtem. Érzékszerveim kiélesedtek. Felálltam. Nagyon furcsa volt újra farkasnak lenni. Igazból az a vicces, hogy visszaváltozás 2 percen belül megvan és fájdalom nélkül. Hmm… nézzük mennyire vagyok fitt – gondoltam.

Először felemeltem a jobb első, majd bal hátsólábamat. Majd a farkamat csóváltam meg. Füleimet forgattam és körmeimmel kapartam a földet. Elindultam és egyre gyorsabb tempóban kezdet el menni. Tettem pár kört. Jól van, minden oké – Vigyorogtam magamban.

Felnéztem Nikolausra. Ő haragosan nézett vissza rám.

- Csak az időt pocsékoljuk. Ha követett volna, már rég utolért volna minket! – A végét már ordította.

Sóhajtottam és vettem egy mély lélegzetet.

- Ülj fel!

Nikolaus hihetetlenkedve nézett rám.

- Megvesztél? A vámpírok fejedelme, az APÁD üljön fel egy farkas hátára.

Na most magyarázattal tartozom, igaz?

Az APÁD alatt azt érti, hogy miután megszöktem Damontól és a vámpírok tudomására jutott a félvér létezése azonnal a királyhoz vittek. Leláncoltak, mint egy állatot és tömlöcbe vetettek addig, amíg a király nem fogadott.

Nikolaussal már találkoztam korábban is, bár akkor még igen kicsi voltam. Ő is emlékezett rám és felháborodottan közölte a katonákkal, milyen jogon bántak így velem. Ezek után a szárnyai alá vett, és a lányaként bánik velem.

Nah… vissza a sztorihoz.

Szótlanul bólintottam. De mielőtt újra megszólalhatott volna, megrezzent a bokor. Raven ugrott ki belőle. Ám hirtelen megtorpant. Nem számított arra, hogy engem farkas alakban fog látni. Hiszen már nagyon rég mellőztem ezt. Bár… már megszokhatta. Annak idején nap, mint nap változtam át és mindig végig kellett néznie a szenvedéseimet. Rengetegszer próbált lebeszélni, már nem sikerült neki. Be kellett törnöm a farkas formát, különben eluralkodott volna rajtam. Annak meg senki nem örülne, ezt elhihetitek. Régebben csak úgy semmi bejelentés nélkül változtam át, és támadtam meg embereket. Ám ez megváltozott. Megtanultam: nem félni, sőt legyőzni, az irányításom alá vonni. 

Csak pár pillanatig tartott a meghökkenés. Hirtelen itt termett mellettem és átölelte a nyakamat.

- Örülök, hogy nincs bajod! – Hangján hallatszott a megkönnyebbülés.

Nikolaus elfordította a fejét. Nem sokra tartotta Ravent. Nem érezte méltónak a testőrségemre, bár ez nagyon nem érdekelt minket.

- Induljunk! – Mondta szenvtelen hangon, majd futásnak eredt.

Bólintottam és mi is megindultunk. Előtte még felajánlottam a hátam Ravennek, de elutasította. Mondván: Milyen testőr az, aki a védencén utazik?!

Na mindegy. Ez van.

Csak mentünk. Mentünk és mentünk és még tovább. A végén már nekem is fájtak a mancsaim nem, hogy nekik a lábuk.

Amikor megérkeztünk a királyi palota kapujában álltunk. Már alig vártam, hogy levethessem magamról a ruhákat és aludjak egy jót. Ez volt minden álmom.

Ám akkor még nem sejtettem, mi vár rám aznap éjjel.

Raven bejött a szobámba.

- Most mész fürdeni, Mína? – Kacéran mosolygott.

Már levetettem a farkasbundát és egy szál melltartóban és bugyiban álltam a ruhásszekrény előtt.

A szoba csodálatos, ám már hozzászoktam ehhez a giccses dologhoz. Egyedül a baldachint imádtam. Sok forró éjszakát töltöttem el ott Ravennel. Hmm.. lehet ma megismételjük.

Odamentem hozzá és átöleltem. Az ölelése szoros és védelmező. Mit is várnánk egy testőrtől, nem igaz? Hát nem!

Amikor a szobában vagyunk, hiányos öltözetben, akkor máshogy kéne ölelnie.

Abban a pillanatban, mintha olvasott volna a gondolataimban, felkapott és szenvedélyesen megcsókolt.

- Nekem is fürödnöm kéne. – Kacsintott és a fürdő felé vettük az irányt.

Megengedte a vizet, addig én lehúztam róla a pólót és kigomboltam a nadrágját. Éppen a cipzár jött volna, amikor a melltartó csak úgy leesett róla.

- De gonosz vagy! – Nevettem fel és megöleltem.

De ekkor eszembe jutott, mi lenne ha…

Damon lenne itt!

Ő amikor már belépett a szobába nekem rontott volna. Már most szeretkeztünk volna a falnak dőlve, a padlón és a kád szélén kényeztetnénk egymást. Majd a forró, habbal teli kádban újra magáévá tenne.

JÉZUS! Megint mire gondolok! Ki kell vernem a fejemből… de bár egyszer még tényleg az enyém lehetne. Csak egyszer…

Raven hozott vissza a valóságba. Újra szenvedélyes csókot váltva elmerültünk a habok közé. Szenvedélyes csókokat váltottunk és merő véletlenségből mindig „rossz” helyre nyúltunk. Hoppá! Majd mikor már nem bírta, megragadta a csípőmet és magára húzott. Merevedő hímtagjára tett és egybe olvadtunk.

Mikor már kiszálltunk a kádból és törölközőt vettünk magunkhoz, kiindultunk a fürdőből.

Körül kellett néznem jó alaposan ruhaügyben, ugyanis nem akartam lemenni úgy vacsorázni, hogy még a fejem teteje is fodros. Végül sikerült találnom egy fekete, testre simuló, selyem estélyit. A ruhához választottam egy meseszép cipőt. A hajamat fel tűztem. Raven inget vett. Neki már ez is kiöltözésnek számít.

Lassan odalépkedtem a tükörhöz. Elégedett voltam a látvánnyal.

Mikor végre megvacsoráztunk és mindenkinek jóéjt kívántunk, felszaladtunk a szobába. Raven letépte rólam a mély dekoltázsú selymet. Csókjai után bizseregni kezdett a testem. Az volt eddigi legforróbb szeretkezésünk.

Amúgy csak, hogy tudd. Nem vagyunk ilyen szex mániások, de amikor koliba vagyunk nem szabad. Ezért most kiéljük minden vágyunkat.

Békésen hunytuk le a szemünket.

Hajnali 1 órakor valami zajt hallottam és felnéztem. Abban a pillanatban, ahogy felültem egy hang szólalt meg a fejemben.

- Kipp-Kopp! Na ki vagyok? Tudod hol vagyok, Édes Egyetlen Mínám! Találj meg és minden vágyad teljesül. – Egy gúnyos kacaj, majd elhalt a hang.

Kikeltem az ágyból, felvettem a ruhámat és belevetettem magam az éjszakába!