Tudod, mi a szabadság?

A szél fújja a hajamat és magasba emeli a szoknyámat is. Lebeg a szélben. A kezemmel hátrasimítom a hajam.

-Yuki kisasszony! Merre vagy?- Hallottam a szobalányom hangját.

Mély levegőt vettem, nem akarom haza menni, abba a börtönbe. Mielőtt odaszóltam volna neki, mezőt körülölelő erdőben egy fekete foltot láttam. Végül megszólaltam.

-Itt vagyok!

Ritka az az alkalom, amikor ki tudok szökni a villából. Minden alkalommal látok valamit vagy valakit. Az ország egyik nemesének a lány, hogy viselkedhet így?- Vágják a fejemhez folyton.

Engem akkor is vonz a természet. Kit érdekel a protokoll, mikor egy tavaszi délután, szabadban szelhetsz át a mezőn.

Hetek teltek el az utolsó kint létem óta. Eddig ugyan soha nem merészkedtem be az erdőbe... de most úgy döntöttem legyőzött a kíváncsiság!

Lemászom az erkélyen felfutó futónövényen.

Lerúgom a cipőmet, és mezítláb vágok neki az útnak. Mérhetetlen boldogság kerít hatalmába. Olyan érzésem van, mintha hazatérnék.

Az erdő határon megtorpanok. Egy fekete árny suhan el nem messze tőlem.

-Ha... Hahó! Van itt valaki?- Rám hozta a frászt.

Ahogy egyre beljebb haladok az erdőbe, elvesztem az időérzékemet és már csak azt veszem észre, hogy beesteledett.

Felerősödött a szél.

Lekuporodom egy fa tövébe és csak remélni tudom, hogy nem falnak fel a farkasok. Vonítások törik meg az éjszaka csöndjét. Az egyik dombon mocorgást veszek észre és egy sárgán világító szempárt.

Egy fekete farkas közeledik felém.

A félelem, amely átjárja a testem, elvakítja az elmém és ahelyett, hogy felkapaszkodnék a fára, futásnak eredek. A farkas utánam veti magát.

Egy halk puffanás és a köveket kocogtató karmok megtorpannak.

Hátranézek és egy nagyon hosszú hajú alak körvonalait látom. A haja és az öltözéke is korom fekete. A farkas közelebb megy és hozzá dörgölőzik. Halkan nyüsszögni kezd, mint aki a gazdáját üdvözli.

A félelmemet kíváncsiság váltja fel. Az alak lassan megfordul.

Ennél az arcnál gyönyörűbbet soha nem láttam. Tökéletes szögletes álla kihangsúlyozta telt ajkait. Magas arccsont és homlok. A haja pedig dús, fekete, majdnem olyan hosszú volt, mint ő maga kétszer. Az alakja hatalmas volt, izomtól duzzadó testét a néhol szakadt ruha gyönyörűen kiadta. Fekete bőrruhát viselt. Viszont a viselkedése állatias volt. A szemei sárgán villogtak és engem méregettek. Távolságtartó.

Abban biztos vagyok, hogy ő figyelt engem minden alkalommal, mikor leszöktem a mezőre.

-Mi a neved, embernő?

-Az embernő neve Yuki... Yuki Nosst. Te ki vagy? Mit keresel itt?

Nem válaszolt, jelezte, hogy kövessem.

Már vagy húsz perce gyalogoltunk, mikor egy fára épített házhoz értünk. A házat két fára építették, és egy függőhíd kötötte össze egy harmadikkal. Mikor felkapaszkodtunk, a farkas egy kis fadeszkára állt. Mikor az idegen felmászott, felsegített és meghúzott egy kötelet. LIFT! Hát ezt meg, hogy?!

Mikor már a farkas is fenn volt, körbevezetett és mindent megmutatott.

Majd levette a kabátját… istenem! Olyan kidolgozott teste volt, amit még soha nem láttam. A kabáttól nem látta a hasizmát, de mivel a kabátot levette és a póló teljesen hozzásimult a testéhez, gyönyörűen kiadta minden izmát.

Sokat megtudtam Kijam-ról. Ez a neve. A korát nem tudja, azt se, hogy, hogy került oda.

Lassan egy hete ott voltam vele. Megtanított indákon lengni. És a fizikai képességeimet is fejlesztettük. Megtanított mókusként ágról-ágra ugrani. Nagyon kellemes társaság, pont, mint az állatok.

Egyre közelebb kerültünk egymáshoz... sokszor keltem már fel úgy, hogy az ágy mellett ül, és engem néz.

-Kijam... haza kell mennem!

Sokat beszéltünk erről. Elmeséltem neki, miért szeretek a szabadban lenni... elmondtam, hogy mióta itt vagyok vele, ezt érzem az otthonomnak.

-Mond Yuki… tudod mit jelent a szabadság?

-Persze… azt, hogy a szabadban vagy és élvezed a látványt és minden percedet ilyen helyeken töltöd… vagy nem?

-Menj haza!- Azzal elrohant.

Mikor hazatértem, mindenki a nyakamba borult. Aggódtak értem...

Teltek múltak a napok... hetek...

Egyre rosszabbul éreztem magam. A szobalányaim sikítozva rohantak ki a szobából, mikor kint ültem az ablakpárkányon. Az őrök rohangáltak ki-be a szobámból. Minden szabad percem az ablakban töltöttem. Néha napján láttam ugyan, egy fekete foltot, de semmi többet.

Kilarit –a farkast- sokszor láttam. A mező közepén állt és a villát nézte, majd visszarohant az erdőbe.

Folyton Kijam kérdésén gondolkodtam… nem jutottam előbbre.

Mit várhatott? Mit kellett volna mondanom?

Egyszer egy nap, berohant az egyik szobalány a szobámba, és a nyakamba vetettem magát.

-Kisasszony, Kisasszony! Olyan boldog vagyok! Végre hazaengedték a családomat, újra itthon lehetnek és szabadok! Olyan boldog vagyok!- Kitáncolt a szobából és rohangált össze vissza.

Nekem pedig pont erre a kirohanásra volt szükségem! Végre megértettem a kérdés lényegét!

Összeszedtem néhány ruhát, ami hasznomra lehet. Majd írtam egy levelet. Úgyis volt egy kisebb húgom, majd ő átveszi a családi vagyont.

Ugyanis a pénz boldogít.

Rohantam… be az erdőbe… többször is meg akartak állítani, de hála Kijam ágról-ágra ugrálás tanításának, könnyen kicseleztem őket.

Kijam az erdő határában várt.

Már majdnem a nyakába ugrottam, amikor felemelte a kezét és azt kiáltotta: ÁLLJ!!

Ijedten meredtem rá.

-Yuki Nosst, tudod mi a szabadság?

Bólintottam, mire a tekintetében várakozás jelei villantak meg. Elmosolyodtam

-Nekem te vagy a szabadság… - Mikor ezt kimondtam széttárta a karját és én boldogan vetettem bele magam.

De vajon, másnak mit jelent?