(Csak 15-16 éven felülieknek xD Fiatalabbaknak, saját felelősségre!)

Vámpír menyasszony

Érezted már valaha azt, hogy figyelnek? Azt, hogy nem vagy biztonságban?

Az éjszaka sötétje barátságosból barátságtalanná válik és a meleg, simogató sötétség rideggé és hátborzongatóvá vált át.

Ha remegve is, de odamész az ablakhoz, kihúzod a függönyt, nem látsz semmit. Csupán a ház előtt parkoló autót, amivel először száguldottál végig az országúton. Az ablakod előtti fát, amin oly sokszor másztál le, hogy ellógj bulizni. No meg az utcát és a környező házakat. Egy lélek se volt már az utcán. Csak én vagyok ilyen… ilyen paranoiás!

Hogy félhetek ilyesmitől?!

Komolyan… lassan azt kezdem hinni, hogy megőrültem! Talán fel kéne hívnom anyám pszichiáterét?! Hangosan kifújom a levegőt.

Visszaengedem a függönyt, mikor megfordulnék, egy hatalmas holló száll az ablakom előtti fára. Onnan tudom, hogy nem varjú, mert ez vartyogott… hátborzongató!

Megráztam a fejem, becsuktam a szemem. Mélylevegő. Nincs mitől félni!

Kinyitottam a szemem és gyorsan pislogtam párat, ugyanis a holló, ami ennyire megrémisztett egyenesen a szemembe nézett. Túlságosan is elvesztettem az önkontrollt. Hallottam egy sikoltást. Eltartott néhány másodpercig míg rájöttem, hogy én sikítok.

A számra tapasztottam a kezem. De nem sikerült elkerülnöm a ház lakóinak felkeltését. A térdem megrogyott és éreztem, hogy folyik rólam a víz.

Apa berontott a szobába egy fehér, tehénmintás alsónadrágban, baseball ütővel a kezében.

Huh, tehenek mi? Miután eljutott az agyáig, hogy nincs semmi baj, rám emelte a tekintetét. A szemöldöke felszaladt a homloka közepére és már vártam, hogy leszidjon.

Nem történt semmi.

A tekintete átváltott dühösből… valami felismerhetetlenné. Volt benne: szánalom, együttérzés, megértés és talán egy kevés bánat is.

Odalépett hozzám s felsegített. Magához ölelt. Hosszan, szorosan, mintha meg akarna vigasztalni, vagy búcsúzna. Ekkor tudatosult bennem, hogy sírok. A könnyeim megállíthatatlanul záporoztak.

FÉLEK!

Visszafektetett az ágyba, betakart, végül -gondolom azért, nyugodjak meg végre,- megcsókolta a homlokomat. A villanyt lekapcsolta. Utoljára még rám nézett, majd becsukta az ajtót.

A szemem tágra nyílt, ahogy meghallottam az egyre hangosodó vartyogást.

Az a szempár…

Olyan… olyan emberi volt….

Lassan becsuktam a szemem. Ekkor meghallottam egy halk kopogó hangot… de nem tudtam eldönteni honnan jön. A szemem egyszer csak felpattant és felültem. Lassan tudatosult bennem, hogy a holló a vartyágást abbahagyva az ágyam előtt álló személy vállán ül.

 A szem az előbbi kétszeresére nőtt. Nem jött ki hang a torkomon.

A körvonalait látva, magas, magasabb, mint az átlag ember. Haja kócos, enyhén hosszúra hagyva. Vékony arc, széles váll, izmos körvonalak, vékony csípő. A ruha, ahogy kivettem teljesen rásimult a testére. Az arcára fókuszáltam.

Először a világító, smaragdzöld szemeit, majd a hófehér fogait vizsgáltam.

Nem tudtam eldönteni, hogy most vigyorog, vagy vicsorog.

Mikor látta, túl vagyok a sikításon, már méregetem, gúnyosan felnevetett.

-Kecses, akár a hattyú. –Hangja mély, rideg, és barátságtalan… valami mégis megnyugtatott benne. -De aranyos, mint a kismacska. Hűséges, akárcsak a kutya. Azonban hirtelen haragú, akár a bika… viszont a vére, édes méz. –Erre a kijelentésre összerezzentem. Tett két lépést, hosszú lábainak köszönhetően, ez is elég volt ahhoz, hogy mellettem teremjen. Lassan fél térdre ereszkedett.

-Jöjj velem, menyasszony!

A kijelentés után emberfeletti gyorsasággal ragadta meg a vállam és harapta át a bőrömet. Először iszonyatos fájdalom járta át a testem. Az egyik keze feljebb csúszott a vállamon, és a számat befogta, nehogy sikítsak.

Pillanatok teltek, ő nagy kortyokba nyelte a vérem… én viszont egyre jobban élveztem.

Ebben a pillanatban csak azt tudtam, hogy akarom őt. De nagyon.

És még azt is tudtam: Ezzel ő is nagyon tisztába van!!!

Felmászott az ágyamra, feltérdelt. Ebben a pillanatban elengedte a nyakam, megnyalta és a száját az enyémre tapasztotta.

A csókunk olyan heves volt, amit még a szappanoperák főhősei is megirigyelnék.

Egy hangos szakadást hallottam, innen tudtam, hogy letépte rólam a hálóinget. Megszabadította magát a pólótól és a nadrágtól.

Egyszer csak felkapott az ágyról és a falhoz nyomott. Egyikünkön se volt már ruha. A csók szinte egy pillanatra se hagytuk abba. Izmos testét az enyémhez nyomta. Felnyögtem a vágytól. Egyre hevesebb lett.

Ahogy a két test a falhoz simulva, egyszerre mozgott… és együtt jut fel a csúcsra!

Ez az utolsó emlékem, arról az éjszakáról.

Azóta, ő az enyém… én az öve. Testestül, Lelkestül!