Aznap nem volt épp jó kedvem. Már régen megígértem két barátomnak, hogy elmegyek velük egy underground buliba, úgyhogy sok választásom nem volt. Előző este csak a fellépőktől hallgattam zenét, csak ráhangolódásnak. egyébként egy kicsit ledöbbentett, hogy csaj is lesz, mármint rapper. A számai nem voltak rosszak, de azért arra kíváncsi voltam, mire képes a színpadon. Még élőben úgysem volt szerencsém egyáltalán ilyen stílusú buliban csapatni.

Magamra kaptam tehát egy sötétkék, koptatott farmert és egy fekete pólót, amire csak egy kis indaminta volt nyomatva. Felkaptam a Nike-m és a pulcsim (így októberben) s már indultam is. Hamar ott voltam a parkban, ahol le kéne pacsizni a srácokkal. Egy hónapja szoktam le a cigit. A picsába. Pedig jól esett volna nagyon. A barmok persze késtek. Miért is ne? Utálok várni – motyogtam és felültem a pad támlájára. Mély levegőt vettem, és megkönnyebbültem fújtam ki, amikor láttam a két majmot bekanyarodni a parkba. Nem indultam el feléjük. Egyrészt, mert még csak az kéne, hogy én pattogjak nekik, amikor ők késtek, és kettő, fogalmam sem volt, merre megyünk.

Odaértek és lezavartunk a formalitás köröket, aztán elindultunk egy kis szórakozóhely felé. Nem kocsma volt, de valami olyasmi. Sóhajtottam, aztán beléptem a srácok után. Még nem kezdődött el a buli, csak ellenőrizték a hangosítást, közben meg a háttérben szólt a kedvenc számom, Szószólóktól a Szárnyak helyett. Megmosolyogtam a tényt és a pult felé indultam, követve a két havert. Sör, azt hiszem, most éppen jó lesz. Semmi kedvem berúgni, de mondjuk, józanul se akarom végezni az estét.  Bedobtam magam egy sarokba, és az üvegem mögül néztem szét. Ahogy elnéztem a társaságot, vegyes lett a felhozatal. Van idősebb és fiatal kis taknyos (utóbbiból inkább csajok, miért lepődöm meg?).

Tehát itt vagyunk, ezt is megértük. Felmérek egy-két szemrevaló lányt, de nem merem túlzásba vinni, ez itt szigorúan hetero társaság. Nemsokára levágódnak mellém a srácok és kezembe nyomnak egy pálinkát. Nagyon helyes. Tudják, hogy utálom a vodkát, amit pedig ők fogyasztanak. Megszagolom, körtés. Lehúzom, és azonnal elönt a borzongás, utána pedig jön a kellemes melegség. Az első fellépő már kezdi is. Fél órás késés csak, hmm… annyira nem rossz, lehet, hogy az este jól is alakulhat. A fiúk felállnak és a színpad felé indulnak. Nekem most nincs kedvem, nem megyek, pedig kértek. Majd talán később. Unalmasan telnek a percek, nem valami jó a srácduó. Nem ismerem őket, ráadásul nem igen találtak témát a számokhoz, sem szövegben, sem dallamban. Bah… Már a második előadó nyomja. Van hangja, jó a szöveg, de szinte beszél, hadar. Úgy döntök, kimegyek, és rágyújtok… illetve döntenék, ha még bagóznék. Szóval csak kimegyek levegőzni. Megszédültem kicsit az alkoholtól, mert szoktam inni. Felhúzom a pulcsim zipzárját és halkan surranok ki. Egy száznyolcvanas pasi szól utánam, mire visszakapom a fejemet. Fekete izompóló, aminek bal ujján a hely neve díszeleg. Nyilván a biztonsági őr.

- Hé, öcsi! Nyomok egy pecsétet a csuklódra, hogy ne kelljen fizetned, amikor visszajössz. – Öcsi?! Hehh, marha. Bár nem hibáztatom. Nem állt szándékomban öltözésnél, hogy csajnak nézzenek. Utálom a részeg barom u.g-seket.

- Jó. – És felhúzom a pulcsim ujját. Csak legyek már kint, szörnyű ez a hadarva beszélős „rap”. Kezd melegem is lenni pulcsiban idebent, mert rendesen fűtenek.

Végre kint, édes Istenem! Mély levegőt veszek, és kifújom lassan. Lustán fodrozódó, fehér pamacsként oldódik fel a levegőben. Egy apró szellő, ami végleg eltünteti a nyomát. Síri csend és hullaszag az utcán. Jobbra van egy kisebb padcsoport félkörbe rendezve, habár ez az ajtóból kilépve nem látszik. Ismerem ezt a környéket. Arra fordulok és lépkedek unottan. Jobb, bal, jobb, bal, jobb… tiszta monoton. Bekanyarodok a kis, lebetonozott placcra és a padok egyikére ülök. Ösztönösen nyúlnék a cigiért, de nincsen, leszoktam. Sóhajtok egyet és egy, a földön lévő kavicsot rugdalom. Kihallatszik a zene. Még mindig ez a hapsi van fent mikrofonnal a kezében. Szörnyű! Elkélne neki egy-két énekóra. Lépteket hallok. Magabiztosak. Nem női cipő, tehát nem fiúnak néztek és ki akarnak kezdeni velem, nem rendszertelen, szóval józan az illető. Végre valaki, aki legalább azt hiszi, hogy van oka magabiztosnak lennie. Felnézek, és egy csaj áll előttem. Zöldes tornacipő, szürke farmer, a cipőjéhez hasonló színű, divatosabb szövetkabát és szürke, kockás kalap. Barna szem, szőkésbarna, közép rövid haj. Na meg az a tökéletes félmosoly. Gyönyörű. Kicsit talán feltűnően mérhettem végig, mert az a félmosoly rettenetesen büszkévé és magabiztossá, talán egy kicsit kihívóvá is vált. Lenéz rám, és ő is végigfuttatja rajtam a tekintetét. Nem vagyok egy nagy durranás, nem vagyok jó formámban. Nyilván nem lenne ennyire vidám, ha tudná, hogy csaj vagyok (a legtöbben ezzel így vannak).

- Hali. – Nemes egyszerűség, jó pont. A hangja olyan ismerős…

- Szép jó estét. – Engedek meg magamnak egy apró félmosolyt. Vajon mit akarhat?

- Van tüzed? – Na, ennyit róla. Sóhajtok egyet. Kellett nekem leszokni.

- Most szoktam le, szóval nem hiszem. – Mondom a szemébe. Sértődöttséget látok megvillanni benne.

- Ha nem akarsz adni, akkor mond azt! – Dühödik fel. Egyre faszább ez az este.

- Hé, szeptemberbe szoktam le. – Elkezdem ellenőrizni a zsebeimet, hátha valamelyikben ott lapul egy, mert régebben mindenhova magammal hordtam párat. – De ha szeretnéd, bemehetek kérni. – Mondom, miközben áttérek a pulcsizsebeimre. A farmeromban csak pénz és teló volt.

- Ugyan már, hagyd. – Megadó mosoly villan az arcán. Ez a lány mindenhogy istentelen szép.

- Mit keresel? – Kérdezi, mire diadalmas vigyorral tolom felé jobb kezemben az öngyújtót. Dicsőség!

- Ezt! Tessék. – Elveszi és szájába nyom egy cigit. Meg sem gyújtja, de én már érzem az illatát, mentolos. Női cigi, hmm. Talán PallMall. Istenem, diadalból szenvedésbe.

Bámulom a csajt, ahogy rágyújt, mikor már leült mellém. Nyilván abba a csinos kis fejébe vette, hogy márpedig mi igenis beszélgetni fogunk. Hát jó. Nagyot slukkol, a parázs felizzik, és a láng elalszik. Ebben a vöröses fényben is elbűvölő. Kifújja a füstöt és rám néz.

- Kösz. - Visszanyújtja az öngyújtót, de nem veszem el. Óvatosan, gyengéden tolom vissza karját. Nekem nem kell az a vacak, csak rávinne a bagóra.

- Nyugodtan tartsd meg, én úgysem használom. – Mosolyodom el halványan a szemeibe nézve.

- Ó, én sem vagyok azért láncdohányos, csak néha kell, ha ideges az ember. – Megint az a rejtélyes félmosoly! Egyszerűen szexi, máshogy nem lehet jellemezni. Az a fajta félmosoly, amit, ha meglátsz, hatalmas vigyor ül ki az arcodra, és, ha végigmér ennek kíséretében, garantált a teljes zavar.

- Értem. – Nem igazán várom, mit mondhatnék neki. Elkapom a tekintetem kíváncsian csillogó szemeiről és a földet kezdem kitüntetni nem túl nagy figyelmemmel. Kezeim zsebekben, gondolat a fejemben, egy jó nő mellettem, én meg elbaszok mindent. Érzem a füstöt, ami sietve elhagyja ajkait. Úgy megcsókolnám… De nyilván van barátja. Apropó, hogyhogy egyedül van? Jó kérdés…

- Hogyhogy egyedül van? – Teszem fel végül a kérdést, mivel egymagam képtelen voltam rájönni.

- Egyedül jöttem, de pár barátom már bent van szerintem. – Mondja vidáman. Angyali, amikor mosolyog.

- Hogyhogy egyedül jöttél? – Teszek fej egy újabb kérdést. Beszéltetnem kell, ha nem akarom, hogy elmenjen. Nézem, ahogy slukkol egyet. Jól áll neki még a cigi is. Elmélázok kicsit a látványán, nézem, ahogy a füst felgomolyog ajkai közül… Istenem…

- Hahóó! – Neveti el magát

- Kérsz? – Nyújtja a parázsló szálat. Megijedek kicsit. El kéne fogadnom. De megrázom a fejemet

- Nem, köszi. Nem akarom feladni hiába azt az egy hónapot. – Lágyan pillant rám, bólint egyet és még egyszer letüdőzi azt a mérget, és a földre dobja a csikket. Rátapos. Úgy érzem, egy kissé megkönnyebbültem. Aztán ráemelem a tekintetem. Ő is ezt teszi, és egy félmosoly villan meg újra az arcán.

- Én bemegyek, jössz? – És már fel is állt, indulni készül, de még felém fordul a válaszért.

- Nem, majd talán később. – Mondom. Mennem kellene vele, ha azt tenném, amit a szívem diktál. De most nem akarok senkire és semmire sem hallgatni. És amúgy is, nem szól a zene bentről. Tényleg! Nem szól a zene…

- Hát jó, te tudod. – Kicsi csalódottságot hallok kicsengeni a hangjából, de csábítóan teszi hozzá:

- Azért tízre beléphetnél. – És már fordul is a bejárat felé.

Deh jó… Előkapom jobb farmerzsebemből a telefonomat. Szerinte kilenc óra harminc négy perc van. Jó, alán benézhetek, jobb dolgom úgy sincs. Még kint ülök kábé tíz percet, aztán lassan besétálok. A biztonsági őr megjegyzett magának gondolom, mert nem kérte, hogy mutassam a pecsétet. Annyi baj legyen! Beballagok és az asztalom felé nézek. Még mindig üres, a söröm ott áll, ahogyan hagytam. Helyes. Veszek egy vadászt és elhelyezkedem kényelmesen. Most épp hárman nyomják. Nem is olyan rosszak. A söröm viszont már jóformán langyos. Fúj, ezt meg kell inni. El is pusztítom. Aztán körbenézek, de nem látom a haverjaimat. De jó… Valahol elöl csápolnak biztos. Lelépni nem fogok, megvárom azt a tíz órát, már kíváncsi vagyok. Gyorsan telnek a percek, és eljön a tíz óra. A három srác megköszöni, hogy eljöttünk, élvezkedik a tapsban és végül elhagyják a színpadot. Mindez szép és jó, de miért jó, hogy én bejöttem?! Kezdek kicsit dühös lenni, és kettőt kortyoltam a vadászba. nem pancsolt szar, helyes, ennyi pénzért pofátlanság lenne. Türelmetlenül pillantom meg a két fiút, akik kicsit illumináltam jönnek felém. Bejelentik, hogy kimennek dohányozni és csövelni. Letudom őket egy „jó”-val.

Ismerős hang üti meg a fülem, de ez a hangszórókból jön. Kicsit ledöbbenek, mert az előbb lán áll a mikrofon mögött. A kabátját kivéve ugyanabban a szerkóban, ugyanis most már szürke pulcsit visel. Nagy lendülettel üdvözöl mindenkit. Felcsendül a zene első pár hangja. Lepillant a padlóra, figyeli a ritmust, majd belekezd a trekkbe. Nem is rossz. Szép hangja van, bár nem a legképzettebb, de mit vár az ember egy kábé tizennyolc éves csajtól? Érzi a szöveget, és rappelni is tud. Elismerésem. Aztán jön a refrén. Sima ének… de te jó ég, az a hang! Teljesen beleélem magam. Már nem is tudnék másra figyelni. Látszik rajta, hogy koncentrál, de szemével végigpásztázza a tömeget. Nem látom rajta, hogy mit érez, most túlzottan is elmerült az éneklésben. Annyira hátra, ahol én ülök, már nem néz. Vége az első számnak, és az eddigieknél sokkal több ováció fogadja. Lehet, csak azért, mert a közönség nagy része piás, kanos srác, persze azért korban válogathat az ember. Elhúzom a szám. Kár, hogy nem az én csapatomban játszik. A második, harmadik, negyedik szám is elrepül pillanatok alatt. Kár, mert az ő zenéjét még elvezem is. Aztán hirtelen magamon érzem a pillantását. Rákapom a tekintetem, mivel egy kicsit elméláztam. Megdobban a szívem, mert azt az istentelen csábító félmosolyt engedi meg magának, ami nagyon is tetszik. Újra rá és a szövegre koncentrálok. Illetve koncentrálnék, mivel épp senki sem szól a mikrofonba. Egy húsz év körüli srác is van a színpadon és elég lassú a dallam, amit a hangfalak nyomnak. Nagyon idegesítő, hogy az egyik a sarokba van beállítva, és majd’ megsüketülök tőle. Kortyolok hármat az italomből. Már csak a negyede van meg. Lassítanom kéne, nem jó dolog a keverés. Elkezdődik a dal, és már nem kötöm le a kis énekesnőcske figyelmét. Legalább nem hoz zavarba. Nem is figyelek rá. Az alkohol felkelti a depressziós gondolataimat, és azzal foglalom el magam. Egy mondattöredéket hallok ki a szövegből; „Te kellesz nekem és senki más, nem kérek mást, csak egy pillantást”. Milyen naiv… elmosolyodom saját együgyűségemen. Hapsinak néz, azért kellenék neki. De az kizárt, hogy szingli legyen, tuti vagy tízen csapják neki a szelet. Ráadásul ez csak egy dalszöveg, egy rohadt kis szövegrészlet. megiszom a maradékot és felállnék, amikor elhalkul a zene, és újra hallatszik a hangja. „Köszönöm, hogy eljöttetek, köszi, hogy itt voltatok, én Regina voltam.” Még pár pillanatra megáll a színpadon és fogadja a tapsot, keres valakit az elsős sorokban, majd csalódottan leindul. A lépcső alján már várják páran. Mindenki kezében sör, de senki sem kínálja. De parasztság… na mindegy. Most épp rosszul vagyok, úgyhogy inkább kimegyek levegőzni.

Kell egy cigi, nem bírom már tovább. Idegesen lököm ki az ajtót és indulok el balra ugyanis jobbra épp a biztonsági őr rak helyre pár részeg suhancot. Egy kisboltba lépnék be, de már bezárt. Fasza. Akkor mindegy. Visszamegyek. Körbenézek, a csajt keresem. Úgy döntöttem, ha megütöm magam is engedem, hogy legyen köztünk, amit akar. Nem látom, úgyhogy kérek egy sört, de már (nagyon ravaszon) nem ülök a hangfal elé. Inkább rajta foglalok helyet. Lelógatom a lábaimat, és kortyolok párat. Valaki fellép a színpadra, és bejelenti, hogy a következő előadó késik, így felcserélik az utolsóval. Nekem aztán mindegy. Hirtelen megpillantom a lányt. Unottan lépked a fal mentén.

- Na hali! – Köszönök rá. Kicsit megijed, de azonnal felismer. Elmosolyodik és megcsillannak a szemei. Már kabát van rajta, a kalapja pedig a kezében pihen.

- Na, szia! Hogy tetszik a buli? Látom, nem igazán kötöttek le az alakítások. – A falnak dől és keresztbeteszi lábait. Talán kritikát vár. Vagy rajongást? Nem is tudom így hirtelen…

- Nem vagyok parti hangulatban, szóval nem igazán kötött le ez az egész. De ha erre vagy kíváncsi, nekem bejönnek a számaid, és te is egész jó vagy. – mosolyodom el. Muszáj ezen a nagymértékű naivitásomon.

- Meghívhatlak valamire? –Kérdezem hirtelen ötlettől vezérelve, miközben a pult felé intek fejemmel és leugrok a hangfalról. Boldogan bólint és utánam elindul ő is.

- Mit kérsz? – kérdezem, mikor már odaértünk.

- Mit kérhetek? – Mosolyodik el. Hááát kislány…

- Ha te azt tudnád, nem kérdeznéd ilyen bátran. – Vigyorodom el. Elmosolyodik, de kicsit zavarba jön és belebokszol a jobb vállamba.

- Egy sört. – Mondja végül durcásan, de szinte azonnal elmosolyodik. Szerintem nem képes, legalább is ilyenért haragudni. Kezébe nyomom az italt

- És most? – kérdezi. Nem tudom! Mi vagyok én?!

- Nem t’om. Szívem szerint kimennék. – Jegyzem meg, és félrehúzom a szám.

- De ha akarsz, maradhatsz idebenn is. – Hátat fordítva neki indulok el kifelé. Időközben elkezdett esni. Bah… Felveszem a csuklyám és kilépek. Nem szakad legalább, csak szitál. Mindegy, mire hazaérek, így is, úgy is elázom. Elindulok, közben előkapom a telóm és pötyögök az egyik haveromnak sms-t, hogy leléptem. Nincs kedvem itt maradni.

- Hé, várj már! Mi bajod? –Állít meg a sörvendégem. Nincs rajta se kalap, se kabát. El fog ázni, a picsába. Megfogom a kezét és behúzom egy erkély alá, itt legalább nem esik, de ettől függetlenül is hideg van egy pólóhoz kislány…

- Figyelsz rám? – Felháborodott hangon kérdezi. Te vagy az, aki nem figyelsz senkire.

- Figyelek, de így meg fogsz fázni. – Jelentem ki, majd morranok egyet, mikor hiába kutatok cigi után a zsebemben.

- Mond már meg, mi baj! – Parancsol rám. Bah… Tényleg, mi bajom? Nem tudom… bazg meg.

- Nem tudom, de nem is érdekel. – Vágom hozzá flegmán. Annyira hülye vagyok. Már épp veszi a levegőt. Talán kioktatna

- Bocs… - Mondom, miközben az aszfaltot fürkészem. Nem mond semmi, úgyhogy bátortalanul felnézek. Gyönyörű barna szemeibe nézek, amik hirtelen közel kerülnek enyéimhez. Ugyanis közelebb lépek hozzá. Egyszerűen vonz magához, de azt hiszem, ő is ezt akarja… végig a szemébe nézek. Bal kezemet oldalára csúsztatom, a jobbal végigsimítok arcán, és gyengéden közelebb húzom magamhoz. Persze én is előrébb hajolok. Már érzem forró leheletét az arcomon, érzem, ahogy remeg a hidegben. Megcsókolom. Határozottan, de kicsit sem erőszakosan vagy követelőzően. Ha akar, elmehet. Kezeit átfonja nyakam mögött és belemerül a csókba. Immár derekánál simogatom, miközben mélyítem a csókot. Olyan puhák az ajkai… olyan édes az egész lány… Istenem! Lassú csókokra váltok, végül már arcára adom azt, amelyiket az utolsónak szánom. Elengedem, és nem tudom, mi kéne most tennem. Még sosem alakultak így a dolgaim. Ő sem lépett. Nekem kéne, persze, hiszen én vagyok a pasi… legalább is ő így gondol(hat)ja. Hát jó…

- Gyere be, meg fogsz fázni… - Szakítom meg a szemkontaktusunkat és elindulnék az ajtó felé. De nem hallom, hogy jönne. Megfordulok, és visszalépek hozzá. Közel, nagyon közel. Leveszem a pulcsim és ráterítem. Újra megjelenik az arcán az a félmosoly, ami rabul ejtett. Előttem indul el, magabiztosan, diadalmas arckifejezéssel. Akkor még nem vette észre, hogy én is lány vagyok. Hál’ Istennek. Megyek utána, és kinyitom neki az ajtót. Megköszöni és az általam már korábban kiszemelt asztalhoz sétál. Felkapja a kabátját, fejére teszi a kalapot és kezébe a sört.

- Mehetünk! – mondja. De hova? Remek kérdés…

- És hova? – Csak az egyszerűség kedvéért. Nem igazán sokkolja a kérdés.

- Hát ki! Nem úgy volt, hogy máshol akarsz lenni? – Kérdezi egy aranyos kis mosoly kíséretében. Igaza van. Egy sóhajjal megadom magam és kinyitom előtte az ajtót. A pulcsimat a kezembe nyomja egy „köszi” kíséretében és besétál az előbbi eső-árnyékba. Kicsit kutat, majd egy szál cigarettát illeszt ajkai közé. Ahj, de lennék most a cigi helyett… Melléérek, kortyolok párat a Heinekenből.

- Miért vagy ideges? – Kérdem. Kifújja a füstöt

- Miből gondolod, hogy ideges vagyok? – Kérdezi. Ügyes, de figyelmesebb vagyok ám az átlagnál.

- Azt mondtad, akkor bagózol, ha ideges vagy. – Jelentem ki, mire elmosolyodik. Olyan vonzó. Nem bírok ellenállni. Közelebb lépek, és hajolnék az ajkaira, de kezét a mellkasomra teszi

- Nincs ám nyert ügyed! – Pimasz vigyor ül ki az arcára. Szóval szereti kéretni magát. Hmm. Slukkol egyet és az arcomba fújja. Állom, de nehezemre esik.

- Ó, igazán? – Lépek hozzá közelebb, mert az imént kicsit hátrált, hogy letegye a sörét.

- Igazán. – Pár centi, ami elválasztja az ajkainkat, pimaszul magabiztos mosollyal tűri a pillantásom és hajol egyre hátrébb, ahogy közeledek felé. Kicsit alkoholszaga van. Nyilván a fogyasztása is hozzájárul a kihívó viselkedéséhez. Lép egyet még hátra, és a falnak ütközik, és összerezzen. Nyilván nem számított rá. Magabiztosan elvigyorodom, és két kezemmel a feje mellett megtámaszkodom, jobb lábamat pedig az övéi közé teszem, de nem tolakodóan.

- És mi van, ha nem az vagyok, aminek mutatom magam, aminek látsz? – Kérdezem. Én most, pillanatnyilag arra gondoltam, hogy nő vagyok, de nyilván ő nem. Egy pillanatra elkomolyodik, de alkoholmámoros szeme nevet.

Nem lép. Pedig kéne valamit csinálni, mielőtt meggondolja magát velem kapcsolatban. Megcsókolom újra, de most óvatosabban. Visszacsókol és elmosolyodik. elkezdem arcélét puszilgatni, és lassan haladok a nyaka felé. Meleg, puha bőrébe harapok egyet óvatosan, majd egy kicsivel lejjebb megcsókolom, mire egy picit kihagy nála a levegő. Ez szép… bóknak veszem. Bal kezében még mindig füstölög a cigi, baljával a hajamba túr, ahogy folyatom nyakának csókolgatását. Lassan felfele indulok a vékony bőrön. A másik irányba fordítja a fejét, hogy jobban hozzáférjek, de édes… Légzése felgyorsul és néha egy-egy halk nyögés is kiszökik ajkain. Füléhez érek, és beleszusszantok, mire belemarkol a hajamba és magához húz, hogy megcsókolhasson.

Már sokkal céltudatosabb, sokkal vadabb. Végigsimítok az oldalán, csípőjétől egészen melléig, ahol is áttérek hasára, és lassan vezetem lefelé kezemet.  Nyög egyet, mikor ágyékához érek és ajkába harapok egyszerre. Megszakít mindent és hatalmasa szív cigijéből. Lassan fújja ki a füstöt, de nem az arcomba megy. Már hátrébbléptem. Leguggol a söréért és a felét megissza. Feláll és hátát támasztja a falnak. Elgondolkodik. Ideges, látszik raja.

- Miért, ki, vagy, mi vagy te? – Egy távoli pontot néz, neki balra.

- Kinek, minek hiszel? – Kérdezek vissza végül. Nem lenne jó döntés elmondani most, hogy lány vagyok.

- Ne szórakozz velem! – Rivall rám, a szemeim közé kiáltva a szavakat, de azonnal el is kapja a tekintetét.

- Nem vagyok bűnöző, vagy perverz, nem akarlak bántani, sem… szórakozni veled. – Féllépésnyit hátrálok, és újra a földet tanulmányozom. Itt esik az eső. Fejemre húzom a csuklyám. Ideje indulnom. Nem akarom jobban felzaklatni, úgyhogy lelépek.

- Sajnálom. – Mondom neki. Mire rávinne a lélek, hogy induljak, megszólal

- Nem, hagyjuk. Mire érted, hogy más vagy, mint aminek hiszlek? – Kérdezi, és bátortalanul felemeli tekintetét. Érzem, ahogy végigmér, immár másodszor. Pillantása nem állapodik meg, szinte folyamatosan fürkészi az arcomat. Sóhajtok egyet. Végül is, jobb túlesni rajta.

- Mit szólnál hozzá, ha lány lennék? – Teszem fel a tíz pontosat és félszegen kutatom az arcát, hátha elárul valamit.

- Az nem lehet… - Mondta elhalkulva. Balra néztem, le. Nem bírtam a szemébe nézni, nem bírtam szembenézni azzal az érzelemcsomaggal, amit miattam él át.

- Sajnálom. Annyira szégyellem magam. – Mondtam. Már majdnem könnyeztem. Felnézek rá, épp a maradék sörét issza rekord sebességgel.

- Csak pár csók volt, nem volt benne semmi. – Meglepetésemre vigyorral nyugtázta előbbi mondatát, de ezután beállt a síri, kínos csend. Nem volt semmi? Lehet, de max neked, kislány… Bizonytalanul néztem azokba a gyönyörű barna szemekbe. Elragadtak, az érzelmek tengerébe vonszoltak. Önkénytelenül közelebb léptem hozzá. Nem hátrált, nem látszott ijedtnek, csak kíváncsinak. Lassan közeledtem felé, amikor már féllépésnyire voltam csak tőle. Arcára fektettem jobb tenyeremet, és végigsimítottam rajta. Olyan lágy volt a bőre. Egyre jobban akartam őt. Közelebb létem és lassan csókoltam meg, sőt, az inkább csak egy puszi volt az ajkaira. Jóformán nem reagált, csak elengedte a csikket. Még egyszer megcsókoltam, de most alsó ajkába is haraptam. Kicsit kihagy a légvétele, ezt pedig bóknak veszem. Merészebben csókolom meg újra édes ajkait, és most viszonzásra lel gesztusom. Tétován átfonja karjait a nyakam körül, így teljesen hozzám simul. Mélyítem a csókot és hátán simítok végig, átölelem, kicsit magamhoz szorítom. Hirtelen valami rezegni kezd a csípőmnél, jobb oldalon, és a mozgást követi a hang is. Picsába. Véget vetek a csóknak és egy halk morranás kíséretében kapom elő a telefonom, de nem világít a kijelző.

- Te csörögsz. – Mondom neki, mert ő csak áll és vár. Hamar előveszi a telóját és felveszi. Nem akarok figyelni a beszélgetésre, de szégyenszemre néhány szót sikerül kitüntetnem a figyelmemmel.

- Ja, igen, majd itt alszom… nem az autóba, hülye vagy?! Majd motelba vagy valahol… nem fogok spannál, huzatos lettél, vagy mi?... ne!... azért, mert neked nagy kerülő, én meg majd megoldom… de… ahj, jó… oké… igen, de… jól van, na. jó éjt. – Nyomja ki végül dühösen. Kérdő pillantásomra egy mosollyal reagál.

- Csak anya volt. – Lép közelebb. Én is azt teszem, de addigra már csak néhány centi van köztünk. Csípőjére teszem a kezeimet és belecsókolok a nyakába, majd a fülébe suttogom

- Ha gondolod, aludhatsz nálam. – majd óvatosan beleharapok. végigsimít a hátamon és kicsit hátrahajolva megcsókol.

- Nem tudom, helyes lenne-e. – Mondja töményen, de igaza van.

- Nem lenne. De már az sem helyes, hogy ezt csináljuk. – Suttogok ismét a fülébe, és nyakát kezdem puszilgatni. Alig fél percre rá eltol magától, és a szemembe néz. Végig simít az arcomon, és szomorú, bűnbánó szemekkel néz rám.

- Akkor ne csináljuk. Ne nehezítsük meg a helyzetet. – Mondta, keze lesiklott az arcomról. Hátat fordított nekem és elindult az utcán. . Végignézem, ahogy beül egy autóba, ahogy beindítja, és, ahogy elhajt vele.