Volt már olyan érzésed, hogy elfutnál a gondok elöl?

Hogy akármit megtennél azért, hogy ne így történjen meg valami?

A telihold fénye megvilágította a sötét éjszakát. A szélben lebegett az amúgy már kócos hajam. A csend, ami körülvett megnyugtatott, mégis nyugtalanná váltam mikor ránéztem a kis tavacska vizében tükröződő teliholdra. Egy varjú telepedett a mellettem lévő fatuskóra. Vártam, csak rá vártam. Vajon feltűnik-e megint a vaskos fatörzs mögött és egy hang nélkül leül-e mellém, s nézi velem a holdat?

 Hirtelen feltámadt a szél. Gyönyörű látványt nyújtottak a levegőben szálldosó levelek.

Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen lenne, ha elrepülhetnék egy olyan helyre, ahol nincs ott a családom, ahol senki nem ismer, nincsenek gondok… és végre megbízhatok valakiben. Ahol elmondhatom egy olyan személynek a gondjaimat, amit más nem érhet meg.

Shadow felhorkantott és kirántott az álomvilágból, ideje az elejéről kezdenem a történetet.

Ezt kívántam minden este! Egy új hely biztosan megoldás lenne a gondjaimra! Na persze. Rá kell jönnöm, hogy nem megoldás, csak megfutamodás. Bár, azt szokták mondani, gondold meg, mit kívánsz! Mekkora igazság, hiszen elköltöztünk. Egy új hely, a semmi közepén. Egyetlen kibékítő ajándékot kaptam apámtól. Méghozzá azt, hogy tarthatok állatokat. Eddig a városban kis rágcsálón kívül semmim nem volt, most kaptam egy vizsla kölyköt és egy lovat, méghozzá Arab félvért.

Elfelejtettem mondani hová is költöztünk. Apám erdész és előléptették. Ez viszont költözéssel járt, méghozzá nem is akár hová, az Alpok aljára. Van itt egy kis, nem is tudom mi, pár háztömb hozzá való kis kertekkel. Apámmal ide költöztünk, na meg persze a mostohaanyámmal. Hárpia. Ezzel is elmondtam róla mindent! Tipikus hamupipőke sztori, utál a mostoha, ritkán van otthon az apám és kikészítjük egymást. Azzal az egy kivétellel, hogy én nem vagyok egy szende megszeppent kislány. Nem hagyom irányítani maga, apám szerencsére kamaszkornak mondja, hogy 18 évesen minden megváltozik, az életembe belépnek a fiúk komolyabban, stb, stb.

Csak egy normális életre vágytam, benne egy baráttal, egy szerelemmel és sok szabadsággal. Erre mit kaptam?! Semmit. Új életet kezdhetek egy olyan helyen, ahol maximum 40-en laknak. Micsoda fantasztikus élet! Már azon kezdtem volna gondolkozni, mit vétettem, hogy ezzel ver a sors, amikor apa beállított a kiskutyával. Mondta keressek magamnak lovat, de utána nincs lázadozás, nincs semmi. 

Van két testvérem, az egyik normális, a másik meg mostoha, velünk élnek.

1.  Ren Novotni- 19 éves. Egyetemista. Szívdöglesztő, fekete hosszabbra hagyott kócos haj. Olyan laza stílus, mindjárt szétesem, mégis úszó bajnokságot nyert, ezzel a lendülettel ösztöndíjat, ebből következik, hogy a „család” kis üdvöskéje. Mr. Tökéletessel egymás idegeire szoktunk menni. Ő mindenben jobb, hiszen tökéletes. Hárpia fia, de mégis nagyon más. Úgy értem el van szállva magától, fennhordja az orrát, arrogáns és rettenetesen bunkó, de mégis érzek valamit vele kapcsolatban, amit nem tudtam beazonosítani. Kicsit olyan gyűlölet szeretet keverék. Hát majd csak jutok vele valamire.

2. Ethan- 15 éves öcsém. Anya az ő 3. születésnapján halt meg. Amikor Ethan-t akarta elhozni a bölcsödéből, amikor autóbalesete volt. Nekem vannak emlékeim anyuról, neki nincsenek. A hárpia, 5 éve lépett be az életünkbe, ezért annyira nem tudja befolyásolni őt. Hála istennek ő mellettem áll mindig. Nagyon szeretem, hiszen majdnem egyedül neveltem fel.

Futottam és meg sem akartam állni a tóig. Pár nappal ezelőtt találtam rá. Gyönyörű. Az érzéseim összezavarodtak, nem tudtam mit csináljak! Ilyen állapotban nem ülhettem lóra. Shadow nagyon érzékeny a haragra, olyankor bedilizik. Pont, mint én.

Mikor elértem a tóhoz a madarak felreppentek, az állatok, akik éppen a tóparton legelésztek vagy ittak, rémülten néztek rám és belevetették magukat az erdőbe. Nem igazán érdekelt a dolog, csak fogtam magam és levetettem magam a tópartra. Az eget bámulva megrohantak az érzelmek. Megpróbáltam mindegyiket a helyére tenni, megszabadulni tőle. Szép lassan lehiggadtam.

Észre se vettem, hogy elszaladt az idő. Apa ma egész éjjel kinn lesz az erdő északi és észak-keleti részén. Helyes. Én a délin vagyok, tehát nem futhatok össze vele. Nyári éjszakán a csillagok fényében egy kinn töltött éjszaka nem lehet halálos, nem?

Visszamerültem a gondolataimba, a csillagokat csodálva.

A gondolataimból egy ág reccsenése rántott vissza. Mi lehet az? Meresztettem a szemem, de nem láttam semmit. Túl sötét volt már ahhoz, hogy láthassam. Félelmetes csend ereszkedett az erdőre, a távolba egy bagoly huhogott és néhány tücsök ciripelt. A szívem olyan hangosan dobogott, hogy bántotta a dobhártyámat. Mély levegőket vettem. Szép lassan lenyugodtam. Már fordultam volna vissza, amikor a hold előtűnt a felhők közül és megvilágította tisztást és a bokrokat. A reccsenés irányába visszakaptam a fejem. Megfagyott a vér az ereimbe, mikor két borostyánszínű szempárt pillantottam meg a bokorba.

Sokkot kaptam, mert túl emberi szemek voltak. Mit keres egy ember rajtam kívül ilyenkor az erdőbe? Fel akartam állni, de nem bírt a térdem és előre estem, még közelebb a bokorhoz. A szempár eltűnt. Két pillanat se telt el, amikor morgás hangzott fel. A bokron átugorva nem egészen tőlem egy méterre egy farkas landolt. Nem tudtam levegőt venni. Legszívesebben sikítottam volna, de nem jött ki hang a torkomon. A farkas ezüst bundát viselt, sárga szeme világított. Az agyamba kerestem a megoldást, mit kéne most tennem. A medvéknél halottnak kell tettetni magad, de mi van a farkasokkal. Nem szabad vele farkas szemet nézni, ha mégis ne kapd el a tekintetd, különben halott vagy! Más nem jutott eszembe. A farkas felhúzta a száját a helyes fogairól és mély morgás hagyta el a torkát. A szívem is megállt abban a pillanatba, ahogy leguggolt ugrásra készen, hogy elharapja a torkomat és egyetlen fejrántással végezzen velem. Nincs vesztegetni való időm. Meg kell próbálnom!

Belenéztem a szemébe. Erre még jobban morgott. Én is felhúztam az ajkamat a fogaimról és vicsorogni kezdtem. Hirtelen hátrébb ugrott, de most már a fogait is csattogtatta. Meg kell mutatnom, hogy vagyok olyan erős, mint ő, akkor nem fog bántani, remélem! Fogalmam sincs, hogy csináltam, de a torkomból mély, parancsoló morgás tört fel. Értetlenül nézett rám, a fejét kicsit oldalra döntve. Abbahagyta a morgást és csóválta a farkát. Vakkantott. Olyan volt, mintha játszani akarna. Vicces látványt nyújtott az eddig vad farkas. De az is lehet, hogy ez kihívás volt. Felé léptem és ő is lépett egyet felem.

- Ő nem kutya- Gondoltam - Ha megsimogatnám, talán csak jobban kihívnám magam ellen.

Szemmagasságba leguggoltam elé. Még egyet lépett és megszagolt. Megnyalta a kezemet és megfordult. Elügetett a fák között.

Összerogytam. Mi a jó franc volt ez?

Mindegy is! Az a lényeg, hogy bevált. Már tudom, mit kell tennem ha még egy farkas megtámad.

Ahogy letettem a fejem a földre, elnyomott az álom a sokk miatt.

Másnap reggel mikor álmosan kinyújtóztam a kicsit kemény földön mozgást láttam a szemem sarkába. Egy fiú lépett ki a fák közül. Tejföl szőke haja hosszúra volt hagyva a tarkójánál, a feje tetején pedig rakoncátlanul meredezett felfelé. A szeme ismerős volt, de nem tudtam honnan. Fekete V kivágásos pólót viselt, ami ráfeszült az izmaira, bő terepgatyát és cipőt húzott hozzá. Megdobbant a szívem, ahogy végigmértem. Majd magamra pillantottam. Hogy nézhettem ki? Kijön egy kockás hasú félisten a bokrok közül, én meg a földön fekszem rövidgatyában, egy fekete kivágott toppban és sportcipőben. Nem is a ruha volt a gond, hanem piszkos. A hajam szanaszét állt, a szemem alatt sötét karikák húzódtak a tegnapi sokk miatt.

- Bátor vagy nem mondom. – Gúnyos mosoly jelent meg az arcán.

- Ki vagy te? – Kérdeztem kicsit élesebben, mint ahogy akartam.

- Ahhoz neked semmi közöd! – Ajkáról eltűnt a gúny, szemébe szánalom tükröződött - Viszont azt ajánlom, többet ne gyere ide éjszaka! – Azzal hátat fordított és köddé vált a fák árnyékában.

Haza botorkáltam és bevágódtam az ágyamba. Egész nap kopogtak az ajtón, de egyiküknek se nyitottam ki.  Viszont azt hallottam, hogy amikor apám hazaért a Hárpia közölte vele, hogy nem otthon töltöttem az éjszakát. Apám is megpróbált bejutni „elbeszélgetni”, de ügyet se vetettem rá. Az eszembe a titokzatos szöszi járt. Újra ki kellett mennem!

9 felé járt, amikor apámék már csak TV-t néztek a nappaliban, tehát könnyen kisurranhattam. Nem akartam lóval menni, mert azt meghallották volna, megint futnom kellet. Felvettem egy rövidnadrágot meg egy pólót, belebújtam gyorsan a cipőmbe. Hajamat kiengedtem, az egész nap kontyba fogtam ezért most laza hullámokba hullott a lapockámra. Lelopakodtam a lépcsőn és a bejára ajtó felé lopakodtam. Már a kezem a kilincsen volt, amikor valaki halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy halljam megköszörülte a torkát. Megfordultam és Ren állt a hátam mögött. Lassan körülnézett. Tett egy lépest felém, majd még egyet. Az ajtóhoz szorított. Két kezével az ajtóra támaszkodva meggátolta a szökésemet. A szívem olyan hangosan dobogott, hogy félő volt, hogy meghallja ő is. Nem tudtam mit tegyek. Harag villant a szemembe és halkan felcsattantam.

- Mit művelsz Ren? Hogy mersz leszorítani? – Megpróbáltam ellökni, de nem tudtam. Szánalmas próbálkozás volt, de muszáj volt megtennem.

- Csak megakadályozom, hogy a kis játékom megszökjön egy másik férfival! – Azzal vigyorogva közbepillantott. Ezt kihasználva kibújtam a keze alatt és futni kezdtem fel a lépcsőn. Utánam rohant.

Épp egy hajszálon múlott sikerül-e becsuknom előtte az ajtót, de nem sikerült. Az ajtó kicsapódott. Egy hete kezdődött a nyári szünet és már most bekattant, mi lesz velem egész nyáron?

Halkan becsukta az ajtót és rám vigyorgott. Lassan hátrálni kezdtem az ágyam felé és ő követett. Egy villámgyors mozdulattal, amit nem tudtam követni megragadott és rávágott az ágyamra. Fölém került és csak pár centi választotta el az arcát az enyémtől. Rámorogtam.

- Ren azonnal szállj le rólam! – A hangom pár oktávval feljebb volt, mint ahogy ezt akartam.

- Ne viccelj Cicám! – Sziszegte és közbe lehajtotta a fejét és a nyakamba fúrta és mély levegőt vett. – Istenem! Ez az illat! – Csókot lehelt a nyakamra.

Felnyögtem. Mit művel? Hiszen a testvérem? Vagyis majdnem az. Ezt nem szabad! Utáltam érte, amiért ezt csinálja. Minden alkalommal tovább ment és nem voltam képes leállítani. Egyszer csak fogta magát és abbahagyta, majd elment. Mindig ezt szokta csinálni. Valahogy le kéne löknöm magamról, mert most nem egy látszik, hogy itt abba akarja hagyni.

- Ren, kérlek! – Nyüszítettem – Hagyd ezt abba! – Egy kis sikkantás hagyta el a torkom, amikor beleharapott a nyakamba, pont ott ahol megcsókolta az előbb.

Nem hagyott többször szóhoz jutni, ajkát az enyémhez szorította. Hirtelen elpattant bennem valami. Sose csókolt meg! Az egyetlen hiba ebben az egészben azt volt, hogy miközben csókolt, az ajkam bizsergett. Egyik kezével támaszkodott, a másikkal a hasamat, az oldalamat cirógatta. Érintése nyomán lángra lobbantam. Keze becsúszott a pólóm alá, ezzel látni engedte az egész hasamat. Amikor a bőre érintkezett az enyémmel felnyögtem. Most már nem csak az érintése nyomán lángoltam, az egész testemet körülvette ez az érzés, ez a vágy! Akartam őt! Nagyon!

Először csókoltam vissza, amit örömmel fogadott. De a csókot megszakítva, gúnyos mosolya láttán visszatértem a valóságba. Azt kívántam bárcsak nyelne el a föld! Nem hiszem el, hogy ilyet tettem!

Visszahajtotta a fejét a nyakamba, ajkát a nyakamra nyomta. Pár pillanat múlva fájdalom hasított belém és feljajdultam.

- Mit csinálsz? – Kétségbeesésem kihallatszott a hangomból.

Felemelte a fejét és vidámon mosolygott.

- Most, hogy tudom, vonzódsz hozzám, végképp nem engedlek oda másnak! – Vigyora vicsorgás lett – Ez csak egy kis jel, hogy elkerüljön. – Ahogy befejezte lehajtotta a fejét és lágy csókot nyomott az ajkamra, majd leugrott rólam és kisétált a szobából vissza se nézve.

A tükörhöz rohantam és megláttam. Egy vörös foltot a nyakam hajlatánál. Jézusom! Mivel fogom én ezt eltakarni? A szekrényhez rohantam felvettem egy másik pólót, ami valamennyire eltakarta a nyakam. Alapozót és púdert tettem a foltra. Megnéztem a tükörbe a végeredményt.

- Nem is olyan rossz- Gondoltam.

Kifelé menet körülnéztem és lesurrantam a lépcsőn. Ki az ajtón és rohantam.

Amikor kiértem a tópartra a farkas ott ült, ahol én feküdtem tegnap. A holdat bámulta. Meglebbentette a szél a hajamat, a farkas irányába terelte az illatom. Az rám kapta a tekintetét és morgás tört elő a torkából. Lassan elindultam felé. Nem törődve a vicsorgásával és a morgásával. Már talpon volt, amikor odaértem. Ránevettem.

- Széttéphetsz. Ennél rosszabb az se lehet! - Mondtam és könnyes szemmel. Annyira megszégyenítve éreztem magam. Legszívesebben lenyúztam volna magamról a bőrömet. Éreztem az illatát magamon. Hányingerem lett.

A farkas abbahagyta a morgást. Megszagolt és prüszkölt egyet. Felnevettem. A szeme tele volt bocsánatkéréssel.

- Lehet ezért morogtál? – Mondtam őszinte mosollyal. Éreztem, ahogy a tekintetem megtelik gyengédséggel és megbocsájtással. Vakkantott és megcsóválta a farkát. Ezt igennek vettem.

Nem törődve semmivel meglódultam és belevetettem magam a tó gyönyörű feketeségébe. A farkas a tó szélére ugrott és nézte mikor jövök fel. Nem volt egy hatalmas tó, mégis ahogy láttam lehet benne fürdeni, hiszen nem ugrottam nagyot, de már derékig ért a víz. Gyönyörű és kristálytiszta!

Hanyatt dőltem a vízbe. A farkas vakkantott. Tudtam, hogy a farkasoknak nem a kedvenc időtöltése az úszás. Rámosolyogtam és kimásztam mellé a partra. Ma már nem érdekelt semmit. Lefeküdt én meg ráhajtottam a fejemet a vállára. Nem emlékszem mikor aludtam el, de arra igen, hogy hozzám nyomta az orrát és megnyalta az arcom mielőtt elaludt.

Reggel mikor felébredtem a farkasnak nyoma sem volt. Tele voltam fehér szőrszálakkal, onnan tudtam, hogy valóság volt. Megrezzent a bokor. Megint a szöszi lépett ki.

- Buta lány! – Mondta és a fejét csóválta. – Gyere velem.

Értetlenül néztem rá, de valami vonzott ebben a srácban. Hirtelen eszembe jutott a tegnap este. Megremegtem és térdre estem. A srác visszafordult. Megragadott és felemelt.

- Azt hittem nehezebb vagy! – Vigyorgott ezzel mosolyt csalva az arcomra.

- Ha-ha, de vicces valaki. – Mondtam halkan. Elpirultam annak a gondolatától, hogy a tegnapi bunkó srác, ma a karjaiban tart.

Elindult velem az erdő mélyére. Csak mentünk és mentünk. Az erdő Dél- keleti részén járhattunk, amikor megpillantottam egy faházat. Otthonosnak tűnt, de mégis furcsán lakatlannak. A srácra pillantottam és bólintott.

- Itt lakom én. Megjegyezted az utat? – Vigyorgott.

 Megráztam a fejem, hirtelen nem jött ki hang a torkomon. Fészkelődni kezdtem, ezzel jelezve, hogy tegyen le. Letett a földre és már lódultam is a kunyhó felé. Az ajtó előtt toporzékoltam, hogy végre kinyissa az ajtót, pedig előtte már körbefutottam a házat. Nem volt, túl nagy mégis otthonos. 3 szobát tippeltem: konyha, fürdő, háló. Talán a konyha és a nappali egybe volt, de mit találgatok mikor már a szeme elé tárult minden. Lenyűgöző látványt nyújtott. El se hiszem. Mindent fa borított. A konyha és a nappali tényleg egybe épült. A kandalló felett egy gyönyörű kép függött farkasokról. A párkányát fotókkal rakták ki, a hal többi részén szintén minden farkasokhoz volt köthető. Egy két agancs is felbukkant meg faliszőnyeg. A TV előtt négyszemélyes bőrkanapé állt. Szőtt szőnyegek díszítették a padlókat. Kicsit olyan indiános beütése volt az egész háznak.

- Kérsz valamit? Reggelit vagy csak egy kávét?

- Egy kávé jöhet. – Mosolyogtam rá. Megköszörültem a torkomat – Miért is vagyok itt?

Rám pillantott. Esküdni mernék, hogy elpirult egy pillanatra. Elképedésem kiülhetett az arcomra, mert elkapta a fejét és komorságot erőltetett az arcára. Elrontottam! Esküszöm, egy nagy szerencsétlenség vagyok, semmi más!

A kanapéhoz mentem és leültem. Kínos csend telepedett a szobára. Teltek a percek, és a szobát szép lassan betöltötte a kávé illata. Odajött kezében két csészével. Meglepődtem, hogy honnan tudja, hogy szeretem a kávét. Tejjel, 3 cukorral. Odaadta a csészét, belekortyoltam. Csodálkozás ült ki az arcomra. Sose ittam még ilyen finom kávét. Köhintettem egyet.

- Na tehát, mi történt? Tegnap még ellenséges voltál, ma meg elhívsz magadhoz. Te nem találod ezt furcsának? – Néztem rá és próbáltam a szeméből olvasni.

Rám emelte a tekintetét és mosolygott.

- Távol akartalak tartani a farkastól. – Mondta és nagyon is őszintének tűnt.

- Miért? – Kicsit mérges lettem rá – Hiszen nem evett meg!

Nevetésben tört ki. Kicsit zavart voltam emiatt, de én is elmosolyodtam. Nevetése betöltötte a szobát, tisztán csengett és megdobogtatta a szívemet. A szemembe nézett, majd hirtelen zavartság és szomorúság suhant át a tekintetén, ahogy az arcomról a nyakamra nézett. Elöntött a félelem. Amikor tegnap beleugrottam a vízbe, elfeledkeztem a nyakamon lévő csóknyomról. Lehajtotta a fejét. Halkan suttogta.

- El kell menned!

Ránéztem. Hirtelen rám tört a kényszer, hogy mentegetőzzek. Nem akartam elmenni innen. Valami vonzott ebbe a fiúba, de nem tudom, hogy mi. Látszott rajta, hogy titkol valamit. Meg kellett tudnom!

Letettem az üres csészét az előttünk lévő asztalra és közelebb hajoltam hozzá.

- Félreérted. – mondta halkan – Nincs barátom, ez csak…- Elakadt a szavam. Mégis, hogy mondhatnám el neki, hogy a mostohabátyám megtámadott és röviden szerelmet vallott, vagyis nem is szerelmet, hanem birtoklást.

Halk morgás hallatszott, majd felpattant és az egyik szobába rohant. Utána akartam menni. De lehet azzal csak felidegesítem. Nem érdekel, utána akarok menni! Felpattantam és utána rohantam. Beléptem a szobába. Sötét volt, de attól még láttam az ágyon összegörnyedt alakot. Morgott és remegett. Mi a…?

Lassan odasétáltam az ágyhoz. Rátettem a kezem a lábára.

- Hé, minden oké? – Remegett a hangom.

Felkapta a fejét. Agyarak villantak a szájába. Remegtem, mint a nyárfalevél, de nem mozdultam el onnan. Kényszert éreztem arra, hogy odafeküdjek mellé és a mellemre húzzam a fejét, hogy megnyugtassam. Engedtem a késztetésnek. Odafeküdtem és magamhoz húztam. Megpróbált elhúzódni, de nem engedtem. Szépen lassan lenyugodott. A morgás megszűnt, majd a remeg is. Nem tudom mióta feküdhettünk ott, de nem is érdekelt. Most már csak mi voltunk. A külvilág megszűnt körülöttem létezni. Csak az érdekelt, hogy őt ölelve feküdhetek.

Nem akartam elengedni, de elhúzódott és rám emelte a tekintetét. Kezébe rengeteg érzés tükröződött. Szégyen, bocsánatkérés, kérdések sőt még félelem is. Rámosolyogtam, hogy megnyugtassam.

- Miért nem félsz tőlem? – Kérdezte alig hallható, rekedt hangon.

Éreztem, ahogy átjárja a testemet a gyengédség lágysága. Még mindig mosolyogtam.

- Mert nincs miért! – Suttogtam.

Nem volt több kérdése. Visszakúszott hozzám. Elaludhattam, mert amikor felébredtem, nem volt ott mellettem. Megéreztem magamon a takaróját és az ő illatát. A tavaszi eső és fűillat vett körül. Hmm, tehát ilyen csodás illata van. Belefúrtam a fejem a párnába és mély levegőt vettem. Átjárt az illat. Körülnéztem a szobába. Sehol semmi.

- Hát ez esetbe nincs már lehetőségem, mint körülnézni. – Gondoltam és elmosolyogtam.

Kikeltem az ágyból és a nappaliba mentem. Ott várt egy levél.

„Maradj itt, amíg vissza nem jövök! Érezd otthon magad…”

Mielőtt bármit megnéznék előtte ennem kéne. Belenéztem a hűtőbe és csináltam magamnak egy szendvicset. Elgondolkoztam.

- Milyen szerencse, hogy bezártam a szobaajtót. Így max azt, hiszik, hogy még mindig duzzogok. Volt már ilyen, nem lesz neki annyira meglepő. –Mondtam ki hangosan és nevettem.

Nyílt az ajtó és belépett Ő! A szívem egy hatalmasat dobbant.

- Nem hittem, hogy betartod, amit kiírtam. – Félénk mosoly jelent meg az arcán, de még mindig nem nézett rám.

- Csak pár perce keltem. – Vontam meg a vállam – Nem jutottam volna messzire. – Nevetni akartam, de helyette csak valami károgáshoz hasonló jött ki a torkomon. Zavarban voltam, de azért bántam, hogy nem volt időm körbenézni.

Végre rám nézett.  

- Elszöktél volna? – Vigyorgott. – Hamar levadásztalak volna. – Kinyújtotta nyelvét és közelebb jött. – Haza akarsz menni? – Szemébe kiült a bánat, gondolom, amiért el kell engednie.

- Nem éppen. – Mosolyogtam rá. Meg akartam nyugtatni. Felálltam a székről és odaléptem hozzá. Olyan közel, hogy éreztem a leheletét és az illatát. Megszédített. – Még meg kéne magyaráznod, hogy mi történt délután. – Az arcára fagyott a mosoly.

Megköszörülte a torkát.

- Talán az még ráér. – Mondta és magához rántott. Abban a pillanatban, ahogy megérintett elfelejtettem mindent. Csak ő járt a fejembe. Lassan lehajolt és megcsókolta a homlokomat. – Köszönöm! – Majd ellépett és a kanapéhoz sétált. Amikor leült tudtam először levegőt venni, de hogy megmozduljak arra még várnom kellett. Oda akartam menni hozzá és szájon csókolni, őt akartam, senki mást. Még senkihez nem vonzódtam ennyire, mint hozzá. Mikor képes voltam megmozdulni már nézett és gúnyos mosoly jelent meg a szája szélén.

- Külön kérvényt kell benyújtani, hogy ide gyere?

- Nem dehogy! – Dadogtam. Odabotorkáltam hozzá.

Amikor leültem közelebb húzódott és a szemembe nézett. Két kezébe fogta a kezemet és félénken mosolygott.

- Erre még senki nem volt képes! Soha senki nem tudott megnyugtatni. Hogy csináltad? – Kérdés volt a tekintetébe.

- Nem tudom miért csináltam. – Mondtam – Csak éreztem, hogy ezt kell tennem. –  A hangom halk volt és erőtlen.

- Hát mindent félretéve, még egyszer köszönöm. Nem akartam megint átvál… úgy értem rohamot kapni. – A roham szót úgy köpte a szó végére. Viszont engem az kezdett el érdekelni, amit majdnem kimondott.

- Átváltozni? Mivé? – Úgy tettem, mintha meg se hallottam volna a rohamot. Rám kapta a tekintetét. Remegett a keze.

A kirakós darabkái kezdtek összegyűlni a fejembe, csak még összerakni nem tudtam, kellett még valami. Vagy lehet csak át kéne gondolnom. Belenéztem a szemébe és hirtelen minden a helyére került. A szeme!

Levegő után kapkodtam.

- Te vagy a farkas?! – Sikoltottam. Páni félelem lett úrrá rajtam. Felpattantam és az ajtó felé rohantam. Mire feleszméltem már előttem állt és elállta az utamat.

- Kat.. kérlek, állj meg! – Tudod, hogy sosem bántanálak. Sajnálat tükröződött a szemébe és szomorúság, amiért megbízott bennem és én így megijedtem.

Lenyugodtam, ahogy a szemébe néztem. Elszégyelltem magam.

- Ne haragudj! – Mondtam. Odamentem hozzá és magamhoz öleltem. Magamba szívtam az illatát. Most jutott el a tudatomig, hogy tudja a nevem. De én nem tudom az övét.

- Nevem: Ansel és farkas vagyok.

Mosolyogtam. Felpillantottam rá. Az állam a mellkasán pihent. Lábujjhegyre álltam és csókot nyomta az állára. Kikerekedett a szeme, de ahogy a fejemet visszatettem a mellkasára éreztem szívének eszeveszett dobogását.

Elpirultam.

- Megmutatnád nekem?

Rám meredt.

- Nem láttál már elégszer? – Feszült volt, érezni lehetett a hangján.

Lehajtottam a fejem és elengedtem. Megfordultam és elindultam a kanapé felé. Abban a pillanatban felnyögött. Mire megfordultam egy hatalmas fehér farkas állt előttem. Farkát csóválva rám vetette magát és a földre kerültünk. Felettem állt és leszorított a földre. Amit csinált én farkas mosolynak neveztem volna, mert nem is vicsorgás volt. Elnevettem magam ettől. Mintha csak erre várt volna elkezdte csalogatni az arcom.

- Hagyd abba!  An, kérlek! Állj! – Nevetésközben alig tudtam beszélni. Csiklandozott és szabadulni próbáltam. Játékosan beleharapott a vállamba.

Mintha hallottam volna nyögni egyet. Két pillanat múlva már An volt felettem. Nadrágban póló nélkül. Ahogy felpillantottam elakadt a szavam. Izmai megfeszültek, ahogy felettem tartotta magát. Kockás hasa és kigyúrt melle fel-le mozgott minden lélegzetvételnél. Elpirultam és félrenéztem. Bárgyú vigyor jelent meg az arcán.

- Tetszik? – Kinyújtotta a nyelvét miközben csinált egy fekvőtámaszt, az orrunk összeért, a mellkasa a mellemnek feszült. Alig ért hozzám lángra lobbantam. Félrekaptam a fejem.

- Dehogy is, vagyis de. vagyis…- Nem engedte befejezni, mert még egy fekvőt nyomva megcsókolt.

Égtem, mindenem lángolt. Csókja puha volt mégis szenvedélyes. Szép lassan rám nehezedett. Ahogy érintkezett velem, mindenem remegett.  Felemésztett a vágy, amit éreztem. Nem gondolkoztam, tettem!

Egyre szenvedélyesebb lett a csókunk. Keze fel-le járt a testemen, felhúzva a pólómat. Amint érintkezett a bőrünk felrobbantam. Végem volt! A kezem megtalálta a pólójának alját és becsúszott alá. Morgás hallatszott majd még nagyon szenvedély járta át a testünket. Annyira akartam őt! Kezem felfedező útra indult a mellkasán. Minden körbejárt kör után jóleső morgás hagyta el a torkát és egyre vadabb lett.

Ha ezt tovább folytatjátok nincs megállj, készen állsz?- Villant az agyamba. Tudtam a választ. Akartam őt! Mindennél jobban, de… Nincs de! - Vitatkoztam magammal.

A testünk tüzelt, őrült vágy vette át íz irányítást. Letéptük egymásról a ruhákat.

Ő az én párom! A társam, akire vágytam! Aki lángra gyújt, de mégis mellettem áll! Ő kell nekem, senki más!

Ma éjjel sem mentem haza!

Reggel mellette ébredtem az ágyban. Halkan ki akartam kelni az ágyból, reggelit csinálni neki, utána meg hazamenni. Muszáj volt haza mennem. Sajnos.

Ám mikor megmozdultam volna egy kéz ragadott meg és rántott magához. Rám mosolygott és megint megtöltötte az orromat a tavaszi eső és frissen vágott fű illata. Az én kis farkasom. Belepirultam a gondolatba, hogy az enyém. Na meg persze a tegnapi eseményekre visszagondolva. Csókot lehelt az ajkamra. Kiugrott az ágyból és a konyha felé vette az irányt.

- Milyen jó feneke van. – A gondolatra kinyújtottam a nyelvem és mielőtt utána mentem volna felkaptam egy utamba kerülő pólót –ami mellesleg persze, hogy az övé volt és akkora volt nekem, mint egy ház – és utána siettem.

- Jól néz ki rajtad a pólóm – Jelent meg a gúnyos mosolya. – Milyen volt a 2. éjszakád velem? – Mosolya most őszinte lett.

- 2. éjszaka?!?! Miről beszélsz? – Kétségbeesetten gondoltam vissza mikor lehetett.

- A tóparton, te bolond! – Vigyorgott – Rajtam aludtál el, emlékszel?

Elpirultam és bólintottam. Odajött hozzám és megcsókolt. Megremegtem a keze simogatásától. A testemnek nem volt elég a tegnapi, még többet akart és ezt Ansel is tudtam.

Megreggeliztünk és visszakísért a tóhoz. Percekig búcsúztunk, mert nem tudtam otthagyni. Szerettem!

6 óra volt még mindenki aludt. Elhoztam An pólóját, hogy ne hiányozzon annyira. Fellopóztam a szobámba. Letusoltam és közben azon gondolkoztam, hogy ma mikor menjek ki. Nyílt a fürdőszoba ajtó. Ijedtembe eldobtam a zuhanyfejet. Ren nyitotta ki a zuhany ajtót és belépett mellém.

- Jó, hogy végre itthon vagy. – Vigyorgott. –Merre jártál? – Komorodott el.

- Neked ahhoz semmi közöd! Takarodj el innen! – Sziszegtem.

Megint vigyorgott, de most gonoszság villogott a szemében.

- Elég bátor vagy ahhoz képest, hogy nincs rajtad semmi.

Ezzel a lendülettel kikapta a kezemből a zuhanyfejet és felakasztotta a helyére. Magához húzott és vizsgálni kezdte a testemet.

- Még egy nőmnek se voltak ilyen szép mellei, mint neked. – Hirtelen megakadt a szeme valamin, elakadt a lélegzete és pofon vágott. Kicsúszott a lában és elestem. – Te szuka! Kivel voltál?! – Felállította földről és a mellemen lévő csóknyomra mutatott.

- Neked ahhoz semmi közöd sincs! – Sziszegtem. Félrelöktem az útból és kiléptem a zuhanyból.

Magamra kaptam a törölközőt és szaladtam a szobámba. Bezártam az ajtót és hozzá dőltem. Kopogtak.

- Ki az? – Csattantam fel.

- Én. – Szólalt meg az öcsém.

Kinyitottam az ajtót és beengedtem Ethant a szobába.

- Mióta vagy itthon? – Kérdezte.

Mindenki tudja, hogy nem voltam itthon?

- 1 órája körülbelül. Apuék is észrevették?

Megrázta a fejét.

- Ren mondta nekem, hogy eltűntél és hogy biztos a pasidhoz mész. Kicsit olyan volt, mintha féltékeny lett volna. – Elgondolkozott.

-  Mert az! – Fortyogtam.

- Hogy mondod? Kat, mond el miről van szó! Nem értek így semmit.

Mindent elmondtam Ethannak. Először oda akart menni Renhez és agyonverni, de lebeszéltem róla. Úgyse nyerne. Meséltem neki Anról is. Meg akarja ismerni, de még ráér. Ethan odalépett hozzám és átölelt.

Kopogtak az ajtón. Nem érdekelt ki az. Még egyszer kopogtak.

- Kat, egy fiú keres. – Apa hangját hallottam. Felpattantam nem érdekelt, hogy ott állt mögöttem Ethan elkezdtem öltözni. Fülig vörösödve hátat fordított.

Két pillanat alatt kész voltam és már lefelé száguldottunk a lépcsőn. Az ajtóban ott állt Ansel. Nyugodt volt. A nyakába ugrottam és egy pillanatra eltűnt az arcáról minden érzelem, ahogy belélegezte az illatom. Harag jelent meg az arcán.

- Hol van? – Suttogta a fülembe. Mikor értetlenül néztem rá rám már válaszolt is a ki nem mondott kérdésre. – Akinek a szaga rajtad van!

Megremegtem a gondolattól. Halk morgás tört fel a mellkasából, amit csak én hallottam, de tudtam, hogy megvan a szag forrása. Még mindig vele szemben voltam és öleltem. Elengedtem és megfordultam. Ren ott állt a lépcső tetején. Vigyorgott.

- Üdvözlény Idegen. – Mondta a leggúnyosabb hangon, amit valaha hallottam. – Te lennél Kat pasija? – Rám villant a szeme és harag és szenvedés jelent meg a tekintetén.

Esküszöm, egy pillanatra megsajnáltam. Úgy látszik tényleg szeret. Egy halk morgás ébresztett fel. Ethan kezet nyújtott neki és bemutatkoztak. Már most bírták egymást, ahogy néztem. Renről nem vettem le a szemem. Szép lassan lépdelt lefelé. Minden érzékszervem üvöltött, hogy azonnal bújjak szorosan Anselhez, de nem foglalkoztam vele. Odaléptem Ren elé. Belenéztem a szemébe és ő is rám bámult. Szemében a színtiszta vágy tükröződött. Kíváncsi lettem. Ha megadnám neki, amire vágyik, vajon megelégedne vele és továbbállna, vagy azt érezné, amit én Anselnél?  Ren mintha olvasott volna a gondolataimba.

- Ki kell próbálnod, hogy megtudd. – Nem mosolygott, most életében először komolyan beszélt velem.

- Rendben. – Csak ennyit mondtam és visszamentem Anselhez és Ethanhoz.

Ren odalépkedett, kezet fogott majd eltűnt a konyhában. An kérdőn nézett rám, az előző párbeszéd érdekelte. Megráztam a fejem.

- Hogy kerülsz ide? – Kérdeztem.

- Üres nélküled a ház. – Elpirult és félrenézett.

Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. Odaléptem hozzá és megcsókoltam.

- Akkor legjobb lesz ha megyünk igaz? – Vigyorogtam rá.

Bólintott. Kézen fogott és kisétáltunk az ajtón. Még épp időben eszembe jutott. Az istállóba vezettem és ketten elvágtattunk a távolba.

Egy újabb éjjel után, amit vele töltöttem, haza mentem. Ren az ágyamon ülve várt rám. Odamentem hozzá. Megcsókolt és magával rántott az ágyba.

- Ha úgy érzem nem megy, megállsz? -  Kérdeztem.

Beleegyezésül bólintott. Megához rántott. A testem most nem lángolt. Éreztem a bizsergést, de mást nem. Míg Ansel szenvedélyes volt és van, Ren - most, hogy végre beleegyeztem – szenvedélyes mégis gyengéd és érzéki. De mégsem ment, meg kellett állítanom.

Egymás mellett feküdtünk. Ránéztem és bólintott.

- Akkor most mi lesz?

- Fogalmam sincs. Valahogy meg kell mondanom Anselnek. Mindennél jobban szeretem! – A hangomba volt némi megbánás, de nem bántam meg.

Bólintott. Menj és győzd meg. Rávigyorodtam.

- Előbb letusolok háromszor.

Kérdőn nézett rám. Én csak legyintettem.

Miután letusoltam elindultam. A tónál várt rám. Mintha tudta volna.

- Ansel, én…- Nem tudtam mit mondhatnék neki. – Hibát követtem el – A lélegzetem elakadt.

Bólintott. Tekintete kemény volt, mint a kő. Lehajtotta a fejét és megtörölte a szemét. Felé léptem és rám nézett. Várta a magyarázatot. Minden, ami a szívemet nyomta elmondtam neki. Az érzelmek összekeveredtek a szemében és nem tudtam kiolvasni mit érez.

Végül bólintott. Hátat fordított és eltűnt a vadonban.

Könnyeimet már nem állíthatta meg semmi. Fájdalmamban felordítottam. Hamarosan egy vonító farkast hallottam a távolból.

Nem mentem haza. Ott vártam rá. Napokig. Ethan 2. nap, megtalált és hozott nekem enni, de hozzá sem nyúltam. Minden nap kijött és hozott háromszori kaját. Kétszer Ren is elkísérte, de végül felhagyott vele. Minden az én hibám. Le akartam rázni Rent, úgy hogy nem okozok neki fájdalmat, ehelyett Anselnek okoztam.

Vissza a jelenbe!

A telihold fénye megvilágította a sötét éjszakát. A szélben lebegett az amúgy már kócos hajam. A csend, ami körülvett megnyugtatott, mégis nyugtalanná váltam mikor ránéztem a kis tavacska vizében tükröződő teliholdra. Egy varjú telepedett a mellettem lévő fatuskóra. Vártam, csak rá vártam. Vajon feltűnik-e megint a vaskos fatörzs mögött és egy hang nélkül leül-e mellém, s nézi velem a holdat?

 Hirtelen feltámadt a szél. Gyönyörű látványt nyújtottak a levegőben szálldosó levelek.

Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen lenne, ha elrepülhetnék egy olyan helyre, ahol nincs ott a családom, ahol senki nem ismer, nincsenek gondok… és végre megbízhatok valakiben. Ahol elmondhatom egy olyan személynek a gondjaimat, amit más nem érhet meg.

Shadow felhorkantott és kirántott az álomvilágból, ideje az elejéről kezdenem a történetet.

Minden este rá vártam. De éreztem, hogy a mai különleges lesz!

Megrezzent egy bokor. Pár méterre tőlem hirtelen egy ezüst farkas ügetett ki a bokor mögül. Lement a partra inni. Azt hittem káprázik a szemem.

- An…- Dadogtam még ezt a két szócskát is. Könnyek áztatták a szemem. – Tényleg te vagy az?

Felkapta a fejét. Felmordult. Négykézláb álltam és mászni kezdtem. Az agyam zavart volt. Nem érdekelt, hogy morog, hiszen úgyis megismer! Meg kellett, hogy ismerjen! Muszáj volt! A farkas már guggolt és várta a megfelelő időt arra, hogy rám vesse magát. De még mindi felé nyújtottam a kezem és vártam a felismerést. Ami nem jött el! Mert ez nem Ansel volt! Hanem egy igazi farkas, akinek most ajánlottam fel a vacsorát.

Viszont… ha már nem kellek Anselnek, akkor legalább ne kelljen élnem!

A farkas elrugaszkodott. Aztán felgyorsultak az események. Ahogy a farkas elrugaszkodott megrezzent a bokor és egy másik ezüst farkas ugrott elő a bokorból.

Néztem a harcot. Ahogy egymás vállába és lábába marnak. Ansel fellökte a másik farkast és annak lágyékába harapott. A farkas felvonyított. Ansel kihasználva ezt elkapta a torkát és egy határozott fejrántással elharapta a légcsévét. Ansel rám nézett, pofájáról folyt a vér.

Könnyek még jobban előtörtek belőlem, ahogy rávetettem magam Anselre.

- Szeretlek! – Zokogtam.

- Tudom! –Ordította. – Végig itt voltam! – Neki is csillogott a szeme.

 Hirtelen nem volt rajta semmi, csak Ansel. Vadabb volt, mint bármikor, viszont gyengéd és érzéki. Ahogy ezt felismertem, megbántam még csak a gondolatát is Rennek.

- Hol is ért hozzád az a Férfi? – A szavakat morgás követte. Mikor megmutattam neki magához rántott. Szenvedélyesen megcsókolt és végigsimította, csókolta Ren minden érintésének helyét. A vízpart elcsendesedett, csak az érzéki nyögések és morgások töltötték be a tisztást. A vízbe gyönyörűen tükröződött a telihold.