Cím Helyett
A saját hajamba markolok, azt tépem óvatlanul, és az ajkamat ma már sokadszorra harapom véresre.
Loholnék vakon, tüzesen - ne álljon elém senki - karmolnám fel az ereimet és boxolnék a falba még egyszer,
szívnék el tíz szál cigit, innék valami töményet, de még mindig csak a hiányt érzem, hogy vánszorog az életem.
Fázik a lelkem, a testem reszket és végtelenül szomorú önmagamban,
a sírás fojtogat minden áldott, lassan vánszorgó pillanatban.
És minden monokróm idehaza, hogy ettem, vagy szomjazom,
nem jön át, az sem érdekel, hogy bármit tennem kéne, nincs oltalom.
Kötelezettségek, ígéretek.
Teszek rájuk, kínt éhezek.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
